Magyar Rákellenes Liga

Szeretetcsomagok készítése Mikulás napjára

 A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének tagjai idén is összegyűltek, hogy összeállítsák mikuláscsomagjaikat, amelyekkel a betegek és a páciensek gyógyulásáért dolgozók napjába kívánnak egy kis ünnepi varázst csempészni.

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete lelkes közösségének köszönhetően a József Attila Művelődési Központ klubterme kedd délután a Mikulás ajándékgyárára hasonlított. A mikulászacskók sorra teltek az egybegyűltek kezei nyomán minden jóval, édességgel, teával, szaloncukorral, karácsonyi dísszel, Béres cseppel és csoki télapóval.

Idén hetedik alkalommal készültek a csomagok és most a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház új Onkológiai Centrum részlegein kezelt betegeknek, valamint az azokon dolgozó szakszemélyzetnek készült el 60 csomag, amelyeket december 6-án fogja átadni a Liga Mikulása az önkéntesek kíséretében. A csomagok mindegyike tartalmaz egy képeslapot is, rajta kézzel írt üzenettel és jó kívánságokkal.

Az Onkológia Sugárterápiás Centrumába egy nagyobb ajándékcsomaggal érkezik majd meg a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének Mikulása.  Ezzel kívánjuk becsempészni a betegek közé az adventi időszak varázsát, békéjét.