Magyar Rákellenes Liga

Összefogás az emlőrák ellen szimpózium és séta Debrecenben

  1. október 9-én, az első hideg napon gyülekeztek a résztvevők a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítő Szolgálata által szervezett „Összefogás az emlőrák ellen szimpózium”-ra a Hajdú Vármegyei Megyei Kormányhivatal csodálatos Árpád termében.

Kezdésre több mint 120 fő foglalta el helyét.

Dr. Furka Andrea az alapszervezet elnöke üdvözölte a megjelenteket. Szólt a téma fontosságáról és átadta a szót a rendezvény fővédnöke Dr. Széles Diána alpolgármester által delegált Szilágyi Edina önkormányzati képviselőnek, aki hangsúlyozta fontos minden olyan rendezvény, amely a szűrésre, megelőzésre hívja fel a figyelmet.

Ezután színvonalas előadások hangzottak el. Dr. Árkosy Péter igazgató: „Hatékony küzdelem az emlőrákkal szemben. Hangsúlyozta a korán felismert emlőrák műtéttel vagy különböző terápiákkal kezelhető, gyógyítható. Dr. Szegedi-Sebő Éva igazgató beszélt az Emlőcentrum és a Magyar Rákellenes Liga együttműködéséről, új lehetőségekről. Dr. Tóth Dezső igazgató: több oldalról megvilágította a fiatalkori emlőrák sebészeti kezelését – sebészi dilemmáit az onko-teamben”

Pappné Ráduly Irma gyógyult beteg, rákliga tag „Igaz történet a gyógyulásromról” címmel tartott megható kiselőadást.

Oláh István református elnök lelkipásztor „Boldog ember az, aki bízni tud”, lelkekre ható előadása következett.

Laczkó atya a Kenézy Gyula Kórházból a helyszínen kért szót, és gyógyulása történetét osztotta meg a jelenlevőkkel, hangsúlyozta, a hit átsegítette minden bajon.

Ezek után Csokonai Színház művészeinek, Vékony Annának, Újhelyi Kingának és Dargó Gergőnek verses-zenés műsora következett.

Rozványi Balázs a Magyar Rákellenes Liga elnökének zárszava után Kiss Erzsébet, a Mozdulj Debrecentől rövid, hangulatos kis tornát vezényelt le a séta előtt.

Minden előadónkat köszönetünk jeléül megajándékozhattuk egy támogatónk által felajánlott ajándékkal, a férfiak rózsaszínű nyakkendőt a hölgyek pedig rózsaszínű sálat vehettek át az Elnök asszonytól.

A szimpózium után a résztvevők rózsaszín sálakkal, kis zászlókkal a Megyeházától a Nagytemplomig vonultak, felhívták a figyelmet a szűrés fontosságára.

Végül a Debreceni Református Nagytemplomban csodálatos orgonaszóval, zenés áhítattal zárult a program Beszterczey András lelkész és Csorba Gergő orgonista, kántor közreműködésével.

Méltó befejezése volt a programnak.

Tudósítás jelent meg a DEHIR-en, HAON-on, a Nagytemplom és a Karitatív Testület facebook idővonalán, a Hajdu Bihari Naplóban, a Debrecen Televízió riportban számolt be az eseményről.

https://www.dehir.hu/videogaleria/hogyan-elozheto-meg-az-emlodaganat/

Kozempel Zsuzsánna
MRL Debreceni Alapszervezet vezetőségi tag