Magyar Rákellenes Liga

Hatvaniak a Salgótarjánban rendezett rózsaszín sétán

A Hatvani Alapszervezet tagsága meghívást kapott a Salgótarjáni Alapszervezet elnökétől, Kreicsi Máriától, a szeptember 29 -én tartott Mellrák elleni küzdelem hónapja tiszteletére rendezett Figyelemfelhívó rendezvényükre, majd az azt követő sétájukra.

Nagyon jó volt látni, hogy milyen sok fiatal volt a rendezvényen, a sétán! Hiszen értük is dolgozunk, hívjuk fel a figyelmet a megelőzés fontosságára, mert sajnos a rák nem válogat, sok fiatal betegszik meg ebben a betegségben.

Évek óta részt veszünk a salgótarjáni rendezvényen, most is nagy örömmel mentünk, ápolva barátságunkat.

Lazányi Jánosné
az Alapszervezet elnöke

Támogatóink Belügyminisztérium, Hatvan város Önkormányzata, Hatvani Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet, Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan Tv, Zombori Kft, Hatvani Hírlap, DALI, Nagy Endre Rendezvényterem, AVON, Nőegylet, Bódi Szabolcs kulcsmásoló