Magyar Rákellenes Liga

Kerékpáros felvonulás Hatvanban a Limfóma Világnap alkalmából

A Magyar Rákellenes liga Hatvani Alapszervezet tagjai zöld színű pólóban gyülekeztek szeptember 16-án, a Városháza előtti téren.

Kerékpáros felvonulással hívtuk fel a figyelmet a nyirokrendszerből kiinduló daganatos betegségre. Az esemény résztvevőinek kerékpárjait is zöld virágokkal díszítettük, ugyanis ez a szín jelképezi a limfóma elleni küzdelmet.

A programon Horváth Richárd polgármester beszédében az egészséges életmód és az összetartás fontosságáról beszélt.
Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke elmondta: a limfóma egy rejtőzködő kór, mivel a tünetei sok más betegségre is utalhatnak. Nagyon hétköznapinak mondható jelei lehetnek, mint például a duzzadt nyirokcsomó, fejfájás, indokolatlan láz, illetve a túlzott éjszakai izzadás és a viszketés. Azonban az is elő fordulhat, hogy semmilyen elváltozást nem mutat.
A rendezvényen Szinyei András alpolgármester, Kondek Zsolt képviselő úr is köszöntötte a közösséget.

A Limfóma Világnapja alkalmából megrendezett kerékpározás felvonulói közösen indultak útnak, végigtekertek a városon, a Balassi Bálint úton Hegyalja út felé vették az irányt, ezt követően pedig a Horváth Mihály úton fordultak vissza a hivatal elé, ahol frissítővel és finom apró süteményekkel vártuk őket.

Lazányi Jánosné
az Alapszervezet elnöke

A program támogatói: Hatvan város Önkormányzata, Hatvani Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet, Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan Tv, Zombori Kft, Hatvani Hírlap

https://www.facebook.com/watch/?v=1264765350872052