Magyar Rákellenes Liga

Kirándulás, koszorúzás Zenthe Ferenc tiszteletére

Zenthe Ferenc, Salgóbánya szülötte születésének évfordulójára a róla elnevezett színház koszorúzási ünnepséget szervezett 2023. április 23-án a salgóbányai Erdészház kertjében állított szobrához. A színház felkéréssel élt a MRL Salgótarjáni Alapszervezetéhez, hogy szervezzünk az ünnepség részeként egy túrát a vár körül, hiszen a művész nagyon szerette a környező hegyeket a „kis Salgót” és Salgó várát, ahonnan gyönyörű a kilátás.

Az időjárás nagyon kedvező volt, igazi kellemes, napsütéses tavaszi idő. Először a színház művészeinek műsorát hallhattuk, majd Simon Lajos, a színház igazgatójának ünnepi beszéde következett. Végül a művészről készült szobrot koszorúzták meg és a túrázó csapatból többen virágot helyeztek el a művész lábnyomait jelképező márványtáblánál.

Az ünnepség után elindult a közel ötvenfős túrázó csapat és becserkészték a Boszorkánykő („Kis Salgó”) csúcsát. A lélegzetelállító csúcson sok fotó készül. Jó kedvű beszélgetések közepette tért a csapat vissza a kiinduló pontra, az Erdészházhoz.

Nagyon szép délelőtt volt, gyönyörű környezetben, jó levegőn, az egészséget erősítő mozgással.