Magyar Rákellenes Liga

A gyógyulás rögös útja

Simon Tamás cikke az atadhir.hu oldalon 

– A rákos betegek élete a diagnózis pillanatában fenekestől felfordul. Onnantól kezdve az élet a harcról, a küzdelemről, a kihívásokról és a reményről szól, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen erőforrásokkal rendelkezik a beteg – hangzott el az előadáson.

A fő téma a Simonton-módszer bemutatása volt, ami egy, az orvosok által tudományosan kidolgozott, kutatásokkal alátámasztott, hatékonyan működő gyógyító eljárás rákos betegek számára. Csoportos formában, meghatározott tematika szerint működik, hangsúlyos része az önismeret. Kiegészíti a hagyományos orvosi kezelést, felerősítve annak pozitív hatását.

Az előadó elmondta, hogy módszer segít az érzelmi egyensúly kialakításában, a szorongás, a halálfélelem feldolgozásában, továbbá a jövővel kapcsolatos pozitív célok megfogalmazásában.

KSH legutóbbi adatai alapján Somogyban 2021-ben kétezernél is több rákos beteget tartottak nyilván, négyszázzal kevesebbet, mint 20 évvel ezelőtt, országosan pedig ötezerrel kevesebbet.

Az előadás második felében a Semmelweis Egyetem onkológiai betegek rehabilitációs programja került szóba. 2016-ban indult a program, szintén komplex megközelítésben. Ők úgy gondolják, hogy a rehabilitációt már a diagnózis pillanatában el kell kezdeni. Az egyetemen több szakemberből álló csapat dolgozik, dietetikus, fizikoterapeuta, gyógytornász, pszichológus, mozgásszervei rehabilitációs orvos. Fő céljuk az életminőség megtartása és javítása.

– A Magyar Rákellenes Liga Nagyatádi Alapszervezetének 82 tagja van, közülük néhányan nem érintettek, de támogatják a tevékenységünket – mondta Zslebics Edit, a nagyatádi alapszervezet elnöke.

Beszélt arról is, hogy az Egészségfejlesztési Irodában fontosnak tartják, hogy utat mutassanak a betegeknek, legyen akár gyógyult, akár még a betegséggel küzdő, hisz szükség van egy közösségre, aminek a tagjai hasonló dolgokat éltek át, éltek túl, mert a rákot még gyógyultan sem lehet elfelejteni.

Ebben a közösségépítési programban vállal szerepet az Egészségfejlesztési Iroda együttműködésben az alapszervezettel, ahol ingyen és azonnal elérhető támogatást nyújtanak a járásban élők részére, egyebek között dietetikus szakember, aki táplálkozási tanácsaival tudja támogatni a betegeket, illetve pszichológiai támogatási is elérhető, ahol a fő cél a traumafeldolgozás, a nehézségek, a fájdalom és a mellékhatások elviselése.

A Magyar Rákellenes Liga Nagyatádi Alapszervezetének következő összejövetele a mozgás tematikája mentén halad, és május 22-én 17 órakor szintúgy a kulturális központban várják az érdeklődőket.