Magyar Rákellenes Liga

A MRL Hatvani Alapszervezet Nőnapi ünnepsége

Ismét megtelt a DALI a Nemzetközi Nőnap alkalmából március 10-én!

A MRL Hatvani Alapszervezet nőtagjai és meghívott vendégei a mai napon ünnepeltek! Hagyomány alapszervezetünknél, hogy minden évben közösen ünnepeljük a hölgyeket márciusban, és ez idén sem maradhatott el.

Ünnepségünket Dudás István a Naplemente Nyugdíjas Klub vezetőségi tagja nyitotta meg és köszöntötte a hölgyeket, majd Horváth Richárd, Hatvan város polgármestere és Rozványi Balázs, a MRL elnöke köszöntötte a megjelent közel száz hölgyet. Bevezető köszöntéseket követően polgármester úr virágokkal kedveskedett a jelenlévő ünnepelteknek.

Ezt követően vidám műsorcsokor következet.

Köszönet szép délutánért a Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub énekkarának, citerásainak, az Ecsédi Alapszervezet tánckarának, Kanyó Etelka és Mészáros Józsefnének a vidám prózáért, versért, és nem utolsó sorban a Varga Júlia által vezetett Senior örömtánc hatvani és gödöllői csapatának.

A rendezvényt a Hatvani Alapszervezet nőtagjainak Divatbemutatója zárta. Köszönet Désyné Marikának a szép ruhákért, amiben szinte ragyogtak a lányok!

Az estét jó hangulat és folyamatos nevetés jellemezte.

Lazányi Jánosné
az Alapszervezet elnöke

Támogatóink: Hatvan Város Önkormányzata, Albert Schweitzer Kórház Hatvan, Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan Tv, Zombori Kft, Hatvani Hírlap, DALI, Nagy Endre Rendezvényterem