Magyar Rákellenes Liga

Rákellenes Világséta Salgótarjánban

A Relay for Life daganatos betegségek ellen küzdő amerikai egyesület, harmadik alkalommal hirdette meg a World Cancer Walk-ot, azaz a Rákellenes Világsétát, melyen a tavalyi évhez hasonlóan a MRL Salgótarjáni Alapszervezete  is részt vett, amelyhez nagy létszámmal csatlakoztak salgótarjáni Nordic Walking Senior Klub tagjai is.

A 24 órás rákellenes világ stafétán, mely egyben adománygyűjtő akció is volt, bárki részt vehetett. A séta az alábbi célok eléréséért szerveződött:

1) A jelenleg kezelés alatt állók és családjuk támogatása

2) A ráktúlélők megünneplése, hálánk kifejezése az egészségügyi dolgozóknak és gondozóknak

3) Emlékezés azokra, akik életüket vesztették rák miatt

4) A rákellenes közösségek összefogása szerte a világon egy egyedülálló eseményben. A ráknak nincsenek határai és nekünk sincsenek!

Az egy órás séta nem csak arra hivatott, hogy felhívja az emberek figyelmét. Ez egyfajta szolidaritást is jelent: nem vagy egyedül, segítünk.

És a tiszta, erdei levegőn, csodás környezetben egy órás mozgással tettünk az egészségünkért.

A programon hetvenen vettek részt.