Magyar Rákellenes Liga

Egri rózsaszín rendezvény

RÓZSASZÍN OKTÓBER – FIGYELEMFELHÍVÁS AZ EMLŐRÁK KORAI FELISMERÉSE ÉRDEKÉBEN

A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete október 11-én figyelemfelhívó rendezvényt szervezett az emlőrák korai felismerése érdekében.

A rendezvény a Megyeházán kezdődött ahol a nagy számú érdeklődők meghallgathatták

A rendezvényt megtisztelték és hozzászólásukkal emelték a program színvonalát:

A kulturális programot az Eventus Üzleti Iskola kórusa szolgáltatta Hegyesi Hudik Margit vezetésével.

A program a sétával folytatódott a Megyeházától a Dobó térig, ahol Farkas Attila alpolgármester és dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő köszöntötte a séta résztvevőit, valamint neves szakemberek beszéltek a szűrések és a mellrák felismerésének fontosságáról.

A Dobó téri program az EKKE gyógypedagógus hallgatói flashmobbjával ért véget, akikhez csatlakoztak a sétán résztvevő iskolák diákjai is.

A délutáni rendezvényt Szent Bernát Ciszterci templomban az Arcadia Kamaraegyüttes koncertje és a daganatos betegek gyógyulásáért tartott SZENTMISE zárta.

Az Egri TV beszámolója itt látható