Magyar Rákellenes Liga

Éves beszámoló Salgótarjánban

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 2022.március 29-én tartotta a 2021. évi beszámoló közgyűlését.

Az esemény helyszíne a Salgótarjáni Gyermektábor volt. Hosszú kihagyás után találkozhattunk zárt térben, ünnepi körülmények között. Örömünkre szolgált és köszönet a tagságnak, hogy százegy fő, a tagság több,  mint két harmada jelen volt.

Az alapszabályban rögzítetteknek megfelelően lefolytatott beszámoló  közgyűlés után egy kis zenés-verses műsor következett, vetítésre került a szervezet életéről egy 15 perces film is.

Itt kerültek átadásra a 2022. évi Béres cseppek. Mód volt kötetlen beszélgetésekre, a programok egyeztetésére is, melyekből remélhetőleg minél több megvalósulhat.

Pezsgős köszöntő után közös ebéd volt végül tombolasorsolás zárta a programot.