Magyar Rákellenes Liga

Tájékoztatás közgyűlések tartásával kapcsolatban

Tájékoztatom a Magyar Rákellenes Liga tagjait, hogy a továbbra is hatályos 484/2020. (XI. 10.) kormányrendelet 5. §-a szerint „tilos rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, illetve tartani” és „rendezvény helyszínén a rendezvény helyszínétől függetlenül tilos tartózkodni. Gyűlés helyszínén tartózkodni tilos.”

Ez alól a szabály alól a 6. §-ban megfogalmazott esetekben van mentesség, de itt nincsen megemlítve a közgyűlés.

A fentiek alapján – amíg a kormányrendeletnek ez a rendelkezése hatályban van – tilos az alapszervezeti közgyűlések szervezése, megtartása, és az ezeken való részvétel is.

A kormányrendelet ezen tiltása a jelenlegi ismereteink szerint legalább május 22-éig fennáll.

Az alapszervezeti közgyűléseket ezért későbbi időpontban kell megszervezni és megtartani.

Tájékoztatom egyben tagjainkat, hogy az Elnökség határozata szerint a fenti rendelkezés miatt a Küldöttgyűlés a tavalyihoz hasonlóan idén is ülés tartása nélkül fog dönteni a beszámolótól és az aktuális kérdésekről.

Kérem tájékoztatásom tudomásul vételét és a jogszabályok megtartását.

Budapest, 2021. május 11.

Rozványi Balázs

elnök s.k.