Magyar Rákellenes Liga

Gödöllői üdvözlet

Kedves új esztendőt váró Barátaink, Tagjaink, Követőink!
Jó érzéssel zárhatjuk 2020-as évünket, hiszen a körülmények ellenére is erősödött közösségünk a számos ON és off line találkozáson, előadáson, sport-, egészségvédő- és megelőző programon. Kiscsoportos, Civil házbeli és városi rendezvény erősítette a Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezetének szükségességét.
Szeretetet, jó érzést, tudást adhattunk egymásnak beszélgetéseinkkel, közös tenni akarással és a jövőbe vetett ÉLETIGENLŐ hitünkkel.
Nagyszerű érzés, hogy fiatalokat is megszólítottunk, akik mögénk álltak. Lelkesedésükkel, fiatalos lendületükkel segítenek nekünk is másként látniés láttatni is a világot.
Segítségük gyarapítja a mi tudásunkat is, tapasztalatunk Nekik is segíti a fejlődést a közös egymást segítő céljaink elérését, és a 2021-ben SULICSAPATUNK útnak indítását.
Nézzétek meg a Török Ignác Gimnázium diákjának, Cserkuti Péternek videóját, mely  Gödöllő Főterén a karácsonyfa alatt megrendezett JÓTÉKONYSÁGI mézeskalácsváros kiállítás alkalmával készült, megszólítva a mini kiállítás látogatóit,  tanárukat Szedmák Ágnest valamint a város Civil Életét segítő mély érzésű Kecskés Juditot, akikkel együttesen szerezhettünk örömöt a mézeskalácsból készült építmények alkotóival az IDŐS OTTHON LAKÓINAK
Jótékonyság – ÖSSZEFOGÁS GÖDÖLLŐN- 2020
VÁRJUK és KÖSZÖNTSÜK EGYÜTT az új esztendőt, 2021-et melyben benne van az ÚJ KEZDETEK LEHETŐSÉGE!
Köszönöm, ha Te is üzensz, és így VELÜNK is várod 2021-es új esztendőt.
December 31-én délelőtt 10.oo – 12.oo között Gödöllő Főterén gyűjtjük a Kedves üzeneteket.
Üzeneted díszíteni fogja alkalmi faliújságunkat.
Várjuk szeretettel üzeneteidet  on és off line is:)
https://www.facebook.com/events/187098859750528
 
BOLDOG ÚJ ÉVET!

 


Vajek Andrea

Magyar Rákellenes Liga https://rakliga.hu/ (Adószámunk: 19653417-2-43)
elnöke
+36 70 778 32 79