Magyar Rákellenes Liga

Közlemény jótékonysági koncert elmaradásáról

A jegy ára visszaigénylésének határideje: 2020. november 30.

A Miskolci Nemzeti Színházzal közösen szervezett 2020. március 10-ei jótékonysági színházi estet a COVID-19 járvány miatt elhalasztottuk. Az előadás pótlását őszre terveztük. A járványügyi helyzet jelenlegi alakulása miatt – a színházzal történő egyeztetés alapján – erre a pótlásra ebben az évben nem kerülhet sor, ezért az előadást lemondjuk.

Köszönjük mindenkinek, akik a jegy megvásárlásával a Gálaest célját kívánták támogatni. Bízunk abban, hogy a jegy árát felajánlják az adománygyűjtés céljára: a B.A.Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Onkológia Osztálya (onkológiai kezelésekhez speciális székek és decubitus matracok beszerzése), valamint a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Szervezete (kiemelt programok támogatása) részére.

Kérjük, hogy akik mégis a jegy árának visszatérítésére tartanak igényt, jegyüket postai úton juttassák el a Magyar Rákellenes Ligának.

A levélben írják meg nevüket, lakcímüket, e-mail címüket, és a bankszámlaszámot, amire a jegy árát visszautalhatjuk. Cég esetében az adószámot is kérjük megadni.

Ezekre azért van szükség, hogy a jegyár visszatérítéssel kapcsolatos adókötelezettségeinknek eleget tudjunk tenni. Az adatokat kizárólag ebben a körben használjuk fel.

Címünk:
Magyar Rákellenes Liga, 1123 Budapest, Ráth György u. 6.

A visszaigénylés határideje 2020. november 30. Az ezután nálunk maradó összeget a meghirdetett és a fentiekben részletezett célnak megfelelően fogjuk felhasználni.

Rozványi Balázs
elnök
Magyar Rákellenes Liga