Magyar Rákellenes Liga

Listen to my heart – Hallgass a szívemre!

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a Roxette együttes énekesnőjének önéletrajzát.

“Mindent úgy akarok elmondani, ahogy az megtörtént. Semmi locsogás. Csak őszintén, egyenesen, úgy, ahogy az megtörtént.” (Marie Fredriksson)

http://www.hallgassaszivemre.hu/

A svéd Roxette az ezredforduló környékén a világ egyik legsikeresebb és legnépszerűbb popzenekarának számított, több mint 70 millió lemezt adtak el világszerte. Az együttes énekesnőjénél, Marie Fredrikssonnál 2002-ben agydaganatot diagnosztizáltak. Maximum 3 évet jósoltak neki az orvosok. Marie azonban hatalmas életigenléssel és kitartással felvette a harcot a halálos kórral, és még 17 évig élt. 2019. december 9-én bekövetkezett halála az egész világot megrázta. Ebben a különleges önéletrajzban Marie Fredriksson feleleveníti életének legemlékezetesebb pillanatait, sikereit és kudarcait, valamint kendőzetlen őszinteséggel ír betegségéről is. A könyv segítségével bepillanthatunk a Roxette és Marie magánéletének kulisszái mögé, valamint megismerhetjük a sztár mögött rejlő aggodalmakkal teli, de örök küzdő, élni akaró embert is, aki még az utolsó pillanatokban sem adta fel a reményt.