Magyar Rákellenes Liga

Ez vagyok, és ezt teszem a rák ellen: A cselekvés éve! – Rákellenes Világnap Hatvanban

2020-02-17

Rákellenes Világnapi rendezvényünket immár 11. alkalommal szerveztük meg a Rákellenes Világnap tiszteletére.

Időpont:  2020. február 14. péntek 14 óra

Helyszín: Grassalkovich Művelődés Ház Hatvan, Kossuth tér 24.

Az első Rákellenes Világkongresszust 2000-ben tartották meg Párizsban. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely a betegség elleni világméretű összefogásra szólít fel. A  Párizsi Chartat a világ minden részéről összegyűlt vezető kormányzati tisztségviselők, a legjelentősebb rákkutató társaságok és szervezetek vezetői, orvos vezetők, betegképviselő civil szervezetek és az ipar reprezentánsai látták el kézjegyükkel. Az esemény emlékére a kongresszus február 4-ét RÁKELLENES VILÁGNAP-nak nyilvánította, hogy a rák ellen folytatott küzdelem eszméje “a világon élő összes ember szívében és gondolatában éljen”.

Rendezvényünket városunk alpolgármestere, Lestyán Balázs úr nyitotta meg, majd köszöntötte a jelenlévő vendégeket Rozványi Balázs a  MRL elnöke.

Megnyitó: Ötöskórus ének

A rendezvény  előadói :

A rendezvényt Kalyó Etelka vidám szavalata  zárta.

Támogatóink: Hatvan Város Önkormányzata, Albert Schweitzer Kórház Hatvan, Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan Tv, Zombori Kft.