Magyar Rákellenes Liga

A Hatvani Alapszervezet karácsonyi ünnepsége

2020-01-05

Békében, szeretettben töltöttünk el egy szép, karácsonyi hangulatot árasztó délutánt 2019. december 20-án a Hatvani Alapszervezet megjelent tagjaival, vendégeivel.

A karácsonyi ünnepségen Horváth Richárd polgármester köszöntőjében kiemelte: az ünnepek alatt több idő jut elgondolkodni az élet jelentőségén és lényegén, de bármennyire is találunk sok kihívást és küzdelmet a hétköznapokban, mindig csak hittel és akaraterővel szabad a jövőbe tekinteni. A városvezető hangsúlyozta: a rákos megbetegedés nagyon komoly feladat elé állítja azokat, akik érintettek benne, de épp ilyenkor fontos a családi kötelékekre és a szeretteinkre gondolni, akik számítanak ránk az életben.

A polgármester úr ezután minden jelenlévőt karácsonyi bejglivel és 2020-as falinaptárral lepett meg.

Majd a Hegymenet Klub ellátottjainak karácsonyi műsorában gyönyörködtünk, utána Kalló Etelka, Reucsán Józsefné szavalata, Várhegyi Ferencné szép karácsonyi éneke varázsolta még szebbé ünnepünket.

Takácsné Magdics Anna és Takács Bálint karácsonyi műsora tette még felejthetetlenné az ünnepséget.

Az ünnepi program keretén belül a Magyar Rákellenes Liga vezetősége nevében Rozványi Balázs elnök úr köszöntötte a Hatvani Alapszervezet tagjait egy szép verssel, majd megköszönte az önkéntes segítők egész éves áldozatos munkáját.

Csodálatos hangulatban, közös karácsonyi dalok éneklésével, halk zene kíséretével beszélgetve telt el a délután.

115 tagtársunk, vendégünk vett részt az ünnepségünkön

Lazányi Jánosné
elnök

Támogatók: Hatvan Város Önkormányzata, Albert Schweitzer Kórház, Hatvan Tv, Zombori Kft.