Magyar Rákellenes Liga

Egy nap a nőkért – most először Balassagyarmaton

Figyelemfelkeltés az emlőrák és méhnyakrák elleni harc jegyében most először Balassagyarmaton.

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája kezdeményezésére 2019. október 08-án Balassagyarmaton, a város történetében először volt figyelemfelkeltő rendezvény és séta „Egy nap a NŐKÉRT” szlogennel a mell és méhnyakrák elleni harc jegyében.

Az iskola vezetőinek kérésére örömmel mondtunk igent a program megszervezésében és részvételében.

A figyelemfelkeltő séta az iskolából indult 13 órakor a Civitas Fortissima térig, ahol Medvácz Lajos polgármester, Feketéné dr. Zeke Ildikó megyei tiszti főorvos és Kreicsi Mária a MRL Salgótarjáni Alapszervezet elnöke mondták el köszöntő és figyelemfelkeltő gondolataikat és közvetítették a nap üzenetét .

A program a Megyeháza nagytermében folytatódott, amelynek középpontjában a kerekasztal beszélgetés volt szakemberek és érintettek részvételével. A szép számú tanulói és meghívotti közönség tájékozódhatott a két betegség diagnosztikai lehetőségeivel, kockázati tényezőivel, prevenciós lehetőségeivel. Megismerhette öt érintett hölgy betegútját, akik nagyon őszintén a meséltek a betegség testi, lelki, érzelmi következményeiről.

A záró zenés blokk után önkénteseinket és a jelenlévő szakembereket még személyes kérdéseikkel sokan megkeresték a helyszínen.

Reméljük, jövőre lesz folytatása ennek a kezdeményezésnek.

A gyarmatihirek.hu tudósítása az eseményről:

https://gyarmatihirek.hu/2019/10/17/rozsaszin-setat-szerveztek-a-varos

Kreicsi Mária
a Salgótarjáni Alapszervezet vezetője