Magyar Rákellenes Liga

Rózsaszín séta Egerben – a mellrák elleni küzdelem jegyében

Többszáz embert megmozgató eseménnyel hívta fel a figyelmet 2019. október 8-án az emlőrák korai felismerésének fontosságára, a rák elleni küzdelemre és az emlőrákos megbetegedések okozta tragédiákra a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete.

A Megyeházán tartott rendezvényen dr. Gundy Sarolta onkogenetikus, az MTA kandidátusa és dr. Kenessey Andrea belgyógyász, kardiológus tartott előadást erről a betegségről. Ezek az értékes előadások méltán arattak elismerést a jelenlevők körében.

Nagy sikert aratott dr. Kovács Kázmér és barátainak kulturális produkciója is, akik vers, zene, ének programmal szórakoztatták a közönséget..

A Megyeházától a Dobó térig tartó sétán is több százan vettek részt, főleg a fiatalabb korosztály, mivel Ők is fontosnak tartották ezen az eseményen való részvételt. A Dobó téri programot a Világ-Virága Alapfokú Művészeti Iskola előadása zárta.

A rendezvény az esti órákban a Szent Bernát templomban folytatódott, ahol az Arcadia Kamaraegyüttes lelket melengető előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

A nap befejezéseként Koós Ede atya misét celebrált a daganatos betegségben szenvedőkért és gyógyulásukért.