Magyar Rákellenes Liga

Kreicsi Mária köszöntése

Szeretettel gratulálunk Kreicsi Máriának, a Salgótarjáni Alapszervezet elnökének, aki a közelmúltban két elismerést is kapott:

 

 

Cikk a Semmelweis napról Salgótarjánban

Salgótarjánban, a Szent Lázár Megyei Kórház ünnepségén dr. Bercsényi Lajos főigazgató kijelentette, hogy az intézmény elmúlt éve biztonságban telt.

– Ez leginkább a kollégák munkájának köszönhető. Az önök tevékenysége olyan hivatás, ami a legszentebb, a legszebb, mert az emberi életet védi és gyógyítja. Az elmúlt időszakban 550 ágyon mintegy 23 ezer fekvőbeteget láttunk el. A 130 ágyas krónikus részlegünk 100 százalékon, folyamatosan működik. A járóbeteg-ellátásban, több mint 60 szakrendelésen 500 ezer feletti esetet láttunk el – mondta a főigazgató.

Ezután Fekete Zsolt polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy minden ember fontos a társadalom számára, de véleménye szerint kiemelkednek a szociális és az egészségügyben hivatást vállalók. Ezért is fontos, hogy mindenki elismerje őket és megbecsülje munkájukat. Becsó Zsolt országgyűlési képviselő példaértékűnek nevezte az egészségügyi dolgozók tevékenységét. Ezután elismerő okleveleket, emlékérmeket, előléptetéseket, főigazgatói dicséreteket adtak át a dolgozóknak.

Salgótarján város díszoklevelét dr. Farkas Zsuzsanna felnőtt háziorvos kapta. Az önkormányzat Salgótarján Emlékéremmel jutalmazta dr. Hídvégi Judit fogorvost, Teplán Ervinné gyermekápolót és dr. Nagyné Herczeg Aranka iskolavédőnőt.
Július 1-ével főorvossá lép elő dr. Al-Ahmed Assaf, az onkológiai és a sürgősségi betegellátó osztály adjunktusa és dr. Laczó Katalin, a gyermekszemészeti szakrendelés adjunktusa. Július 1-től adjunktus lesz dr. Bora László, dr. Doktor Dénes és dr. Tóth Csilla, a radiológiai osztály szakorvosai. Ugyancsak adjunktussá lép elő dr. Nagy Tímea, a reumatológiai és dr. Bíró Miklós, az ortopédia-traumatológiai osztály szakorvosa.

Főigazgatói dicséretben részesültek a perioperatív medicina, aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály szakdolgozói és a sürgősségi betegellátó osztály munkatársai. Főigazgatói elismerést vehetett át Boros Anita, az anyaggazdálkodás csoportvezetője és Jegesi Lászlóné, a patológia vezető asszisztense. A Szent Lázár Megyei Kórház Kiváló Ápolója címet Sándorné Király Erika, a belgyógyászat gasztroenterológiai ápolója érdemelte ki. Dr. Noskó Károly Emlékdíjat kapott dr. Gulyás Szilvia, a sürgősségi betegellátó osztály adjunktusa és Szabó Roland, az osztály ápolója.

A Szent Lázár kórház elismerő oklevelét dr. Al-Ariki Mahfoz, Bacsa Mária, Bácskai Katalin, Bagyinszki Tamásné, Gyurkóné Kovács Krisztina, Hegedűs Katalin, Liber Gyuláné, Molnár Józsefné, Nagy Márta, Orcskai Jánosné, Pataki Mónika, Sturmann-né Füleki Andrea, Szántó Lászlóné, Szöllősiné Zeke Judit és Ven­czel László vehette át. Szent Lázár Megyei Kórház emléklapot kapott Erősné Liptai Csilla, Kreicsi Mária, Sipos Ákosné és Zsolnai Zsuzsanna. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerő oklevelét Krasznai Kázmérné, a szülészet főnővére kapta.

A pénteki díjátadó után Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke mondott pohárköszöntőt.