Magyar Rákellenes Liga

Dr. Bak Mihály előadása Mezőberényben

Október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, október hónap pedig az emlőrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében tart már több éve október első hétvégéjén előadást Dr. Bak Mihály c. egyetemi tanár, onkológus, “Mezőberény Város Díszpolgára”. Előző évben, 2017-ben a mell és az idén a méhnyak megbetegedésekről tartott előadásában kiemelte a megelőzés és az időben történő felismerés, orvoshoz kerülés jelentőségét. A diák elgondolkodtató képsoraival is a betegség megelőzésének kiemelése volt a célja. Siklósi István polgármester megköszönte az előadást, kiemelte a Professzor úr mezőberényiségét és segítőkészségét. Bemutatta a rögtönzött bemutató készítőjét és megköszönte ötletét, munkáját. Az előadás előtt és után a jelenlévők meg is tekinthették Kovács Gabi önkéntes által készített VARÁZSSAPIKAT, melyeket érintett, hajukat vesztett elsősorban gyermekek részére horgolt. A bemutató holnap a Piac Csarnokban lesz látható a 16 órakor kezdődő idős Dr, Bak Mihály szobrának koszorúzása, a rózsaszín séta után.
(Köszönet a segítségért a Czinkóczki Tündének és Berner -Vladár Erikának)