Magyar Rákellenes Liga

Richter Egészségváros Salgótarjánban

 A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet tagjai is gyűjtötték a pontokat a Richter Egészségváros rendezvényen. 

Igen nagy érdeklődés kísérte a Richter Egészségváros salgótarjáni rendezvényét. A Richter által felajánlott 2 milliós alapadomány ugyanis a helyiek lelkesedésének köszönhetően a nap végére 5.115.800 forintra  nőtt.

Az egész napos rendezvény az egészségsétával indult, amelyen mintegy 460-an vettek részt, a Liga helyi szervezetéből hatvanan és ez fejenként 600 Ft-t jelentett a Szent Lázár Megyei Kórháznak

A  tanácsadásokért, az előadásokon való részvételért és a szűrővizsgálatokért, amelyeken szintén nagy aktivitással vettek részt tagjaink, 300 forintnak megfelelő adománypont járt. Az összegyűlt összegből családbarát szülészet fejlesztését tervezi a Szent Lázár Megyei Kórház.

A több mint 30 helyszíni sátor egyikében a Salgótarjáni Mályvavirág Pont önkéntesei várták az érdeklődőket, akik szóbeli és írásos információt kaphattak, tesztet tölthettek ki a méhnyakszűrésről, a HPV fertőzésről, a HPV elleni védőoltásról, a méhnyakrákról. A standon 170 érdeklődő jelent meg és 52-en töltöttek ki tesztet.

A Richter a Nőkért sátorban az eseményhez csatlakozott ismert személyek – Jaksity Kata, Szily Nóra, Dr. Almási Kitti, és Béres Alexandra – előadását is meghallgathatták az érdeklődök.