Magyar Rákellenes Liga

Föld órája

Borsodnádasd Önkormányzata március 24-én a Föld napja alkalmából fáklyás esti sétát szervezett 19 órától. A Petőfi téren gyülekeztünk, itt osztogatták a fáklyákat használt elemért cserébe. Kb. 50-en jöttünk össze – ebből – 20 fő volt Ligatag.

Két és fél kilométer volt az út hegyre fel a Balatoni tetőig. Ott találkoztunk a Heves megyei Balaton községből induló csapattal, ők is 50 fő körül lehettek. Fúvószenekaruk vidám zenéket játszott, majd forró teát és forralt bort lehetett inni az esti hidegben.

Nagyon hangulatos volt a találkozó és jól éreztük magunkat. Ami emelte a hangulatot, az a két település találkozása volt.

Természetesen az esti séta figyelemfelhívás volt a környezetünk védelme érdekében. Akik csak hírét hallották ennek a sétának, azok is jelezték, hogy a következő évben velünk jönnek.

Cseh Istvánné
Borsodnádasdi Alapszervezet