Magyar Rákellenes Liga

Rendkívüli egészségtan óra Veszprémben, a Hotel Magister kollégiumban

Beszámoló

Hotel Magister – Egészség7

Rendkívüli egészségtan óra a Magyar Rákellenes Liga önkénteseivel

Helyszín: Veszprém, Hotel Magiszter Kollégiuma József A. u.34/2
Időpont: 2018. március 12. 19.00-21.00
Résztvevők: 32 fő kollégista, 9 fő önkéntes

2018 januárjában fogalmazódott meg a Hotel Magister kollégium egyik lakójában, hogy rendezzünk egészség hetet, hogy ne csak a buliról és az alkoholról szóljon minden kollégiumi esemény. Ennek keretein belül a három főből álló szervező bizottság (Dencs Bence, Hidasi Gergő és Kocsis Erika) elkezdte az esemény szervezését. Első alkalommal került megrendezésre az Egészség 7, március 11-13 között. Az általunk felkeresett előadók mind elfogadták a felkérésünket, így a programban szerepelt magyar táncos táncház, drog ambulanciás előadás, testnevelésről és sportról szóló előadás, valamint az esemény utolsó előadójaként Győrfi Pál előadásán vehettek rész a kollégium lakói.

2018. február elején, telefonon felkerestük a Magyar Rákellenes Ligát. Az egyeztetést követően 1-2 héttel Dr. Juhász Judit felvette velünk a kapcsolatot, így a már részletesebb kívánságainkat is elmondhattuk Neki az Egészség7-el kapcsolatban. A felkérésben az szerepelt, hogy egy interaktív kb. 1-1,5 előadást tartsanak a kollégisták számára. A téma természetesen a rák. A kollégiumi lakók életkorát tekintve az átlagéletkor 20 év volt, így őket leginkább a dohányzás és a szex témaköreivel lehetett megfogni. Emellett még egy pár kérdésből álló totót is kértük a Ligától, ugyanis minden nap végén a lakók kitölthettek egy online totót és a legtöbb helyes választ adók közül az első három helyezett jutalomban részesült.

A Magyar Rákellenes Liga pusztaszabolcsi önkéntes csapata vállalta, hogy megtartja nekünk az előadást. Az előadás interaktív és érdekes volt. A kívánságoknak megfelelően 5 állomást rendeztünk be. Minden állomáson jelen voltak az önkéntes csapat tagjai, akik különböző témákról tartottak rövid érdekfeszítő előadást, vagy épp kedélyesen elbeszélgettek a témával kapcsolatban a lakókkal. A lakók ezt nagyon élvezték, csak pozitív visszajelzéseket kaptunk az eseménnyel kapcsolatban. Többen jelezték, hogy amennyiben jövőre is megrendezésre kerül az esemény, szívesen részt vennének ismételten egy Ligás előadáson.

Csordásné dr. Juhász Judit felkért előadó, a Liga elnökségi tagja összefoglalója:
Az önkéntesek öt témakörben szerveztek és bonyolítottak interaktív vetélkedőt. A csapatok 10 percenként váltották egymást.
Bevezetőként Csordásné dr. Juhász Judit bemutatta a Liga 1%-os filmjét, a „8 figyelmeztető jel”c. és a HPV-ről szóló oktató kisfilmeket. Ezután kisorsolta a csapatok számára a kezdőállomást és átadta a menetleveleket. Állomások:
  1. Táplálkozás – Ami a vastagbélben gyűlik? Házigazda: Beslényi Ildikó, Csordás Viktor
  2. „Ismerd meg önmagad” (emlőrák) Házigazda: Forgó Árpádné, Kiss Jánosné
  3. „Az én tüdőm – a Te tüdőd” Házigazda: Lencsés Anna, Szőke Józsefné
  4. „Vigyázz magadra, hogy vigyázhass másokra” (HPV, méhnyakrák) Házigazda: Csné dr. J. Judit
  5. „Mit érdemes tudni a Magyar Rákellenes LigárólHázigazda: Erdélyi Istvánné, Kőkuti Lászlóné
Az egyes állomásokon az önkéntesek a népegészségügyi szempontból jól szűrhető rákfajtákat (vastagbél, emlő, méhnyak), a dohányzás és tüdőrák kapcsolatát, a jelenlegi jogszabályokat, lehetőségeket hangsúlyozták majd totó segítségével ellenőrizték az elsajátítottakat.
A zárókvíz alkalmával öröm volt hallani, milyen pontos válaszokat adtak a diákok a vetélkedő témakörében.
Nagyon jó hangulatú, jól előkészített és a veszprémi házigazdák által szervezett rendezvény volt. Köszönjük, hogy a Pusztaszabolcsi Alapszervezet „8 figyelmeztető jel” road show újabb állomása Veszprém lehetett. szívesen vállal a Napraforgó klub további helyszíneket.

Az este végén a legtöbb pontot elért csapat könyvjutalomban részesült, amellett, hogy mind az 5 csapat külön könyvcsomagot kapott a Liga részéről.

Mi, a szervezők is nagyon szépen köszönjük az áldozatos munkájukat, köszönjük, hogy elvállalták a felkérésünket és hogy időt szakítottak Ránk.

Veszprém, 2018. 03. 20.

Kocsis Erika
kollégiumi szenior

Támogatóink: