Magyar Rákellenes Liga

Az év onkológusa – az én orvosom pályázat

„Az év onkológusa – az én orvosom” pályázat szavazásával kapcsolatban

Kedves Szavazóink! Kedves Barátaink!

Köszönjük szavazataitokat az év onkológusára.

A szavazást megállítottuk, mivel 2018. március 23-ától ismeretlenek Debrecen, Budapest és Gyula környékéről botnetek - automatikusan működő robotok hálózatának - segítségével befolyásolták a szavazást.

A szavazás újraindítását nem látjuk célszerűnek, mert azt a lelkesedést és megmozdulást, ami egy-egy orvos érdekében történt, nem tudjuk újra kérni a szavazóktól.

A legjobb szándék vezetett bennünket a pályázat kiírásakor és a szavazás megindításakor. Nagyon örülünk annak, hogy sokan – a március 23-ai, reggeli állapot szerint több, mint 2800-an – szavaztak  az év onkológusára. Szomorú, hogy vannak olyan emberek, akik egy ilyen nemes cél érdekében kiírt szavazást is megpróbálnak befolyásolni, lehetetlenné tenni.

2018.április 10-én, a Nemzeti Rákellenes Napon a Dollinger emlékérmet az a jelölt fogja kapni, aki a március 23-ai, reggeli állapotot figyelembe véve (és aki a szavazás alatt végig nagy különbséggel) vezette a listát.

Ha a pályázattal, a szavazással kapcsolatban akaratunkon kívül bárkinek kellemetlenséget vagy csalódást okoztunk, ez úton kérünk tőle elnézést.

 

Előző közlemény:

Kedves barátaink, szavazóink!

Az elmúlt két napban (2018. március 23-24) sajnálatos módon ismeretlenek Debrecen, Budapest és Gyula környezetéből bot-ok (automatikusan működő robotok) segítségével befolyásolták a szavazást. Dolgozunk rajta, hogy visszanyerjük a szavazás március 23-a előtti állapotát, addig is elnézést kérünk a történtek miatt. A szavazást megállítottuk, és dolgozunk egy megbízható megoldáson, hogy újraindíthassuk. A szavazási rendszer a Magyar Rákellenes Ligától független szervezet (az OpinionStage) rendszerén keresztül működött. A szavazás-befolyásolók úgynevezett botnet-et használtak (bot-okból álló hálózat) amik segítségével sok automatikus szavazatot tudtak leadni. Fontos kiemelnünk hogy sem a Magyar Rákellenes Liga, sem pedig a szavazást működtető OpinionStage rendszereiben nem történt adatszivárgás, jogtalan behatolás vagy bármiféle betörés sem a jelenleg érvényben lévő jogszabályok, sem pedig a május 25-én hatályba lépő GDPR értelmében.

“Az év onkológusa – az én orvosom”

pályázatra február 28-áig fogadtuk a jelöléseket. Egy legfeljebb 2000 karakteres történetet vártunk, amely egy olyan onkológussal való találkozásról szól, aki különösen sokat tett a jelölő gyógyulásáért. Ezek a történetek a lap alján elolvashatók és segíthetnek abban, hogy kire szavazzanak. Az internetes szavazáson a legtöbb szavazatot kapott onkológus kapja meg a dr. Dollinger Gyula emlékérmet. A Dollinger emlékérmet a Nemzeti Rákellenes Napon veheti át a szavazás nyertese.

Történetek

 
"A doktor úr
teljes megértéssel segített a mellrák elleni küzdelemben, az orvosi szakkifejezések megértésében, a kemoterápia mellékhatásainak elviselésében, a környezetemben élők közönyének elviselésében és a kezelőorvosaim hideg, rideg magatartásának megtűrésében. Ha a nehéz pillanatokban nem lett volna mellettem, orvos kollégái szerint "védőangyalomként", rég abbahagytam volna a kezeléseket és talán most a halálomon lennék. Mint minden jó orvosnál, sokan voltak a váróban, így beszélgettünk a betegekkel. Mindegyik csupa elismerő szavakat mondott, mesélt el róla, kiemelve emberközpontúságát, az őszinte segíteni akarását, annak alkalmazását, amit éveken át tanult. Mint minden más orvos, ő is időhiánnyal küzd, de megtalálja annak a módját, hogy a betegekkel néhány perc erejéig őszintén beszélgessen. Szerintem a rákból fel lehet gyógyulni, de ahhoz kell egy jó orvos, aki érző lényként tekint a páciensre, egy szófogadó beteg, aki bízik az orvosában és egy jó környezet, ami segít felépülni."
 
2016 január 13-án
a szokásos nőgyógyászati vizsgálatra jelentkeztem dr. Heczel Sándor nőgyógyász-onkológus főorvos rendelésére a Móri Kórház és Rendelőintézetben minden különösebb panasz nélkül. A doktor úr az UH vizsgálat során észrevett valamit, amelynek pontosítására áthívta a rendelőbe egy orvos kollégáját is. Konzultációjuk eredménye az lett, hogy ott valamit láttak „ami nem oda való" és mindjárt fel is hívta az intézetet egy CT vizsgálat időpont kérésre. Ezzel egyidejűleg soron kívüli labor vizsgálatra utalt be. Sajnos a labor eredmény és a CT vizsgálat is igazolta a doktor úr gyanúját, hogy rosszindulatú daganatot láttak a petefészekben. Következő lépésben már a műtéti időpont és annak előkészítési folyamatában volt igen nagy segítségünkre. Ennek fontosságát csak az értheti meg, aki már átélt hasonlót, hogy ilyen esetben mit számít egy szakember kötelességtudaton felüli segítsége. Minden bizonnyal ennek is köszönhetően egy hónapon belül meg is volt a műtét és a rosszindulatú daganatot (is) eltávolították. A műtét után ismét segítségünkre volt, amelynek köszönhetően a kemoterápiás kezeléseket a lehető legrövidebb időn belül megkezdhették. Következő lépésben a Székesfehérvári Kórház Onkológiai Osztályán a szükséges előkészítések után megkaptam a kemoterápiás kezeléseket, ahol dr. Szántó István főorvos úr vezetésével az Onkológia Osztály minden dolgozóját csak az elismerés legmagasabb foka illeti meg, ahogy minden beteggel foglalkoznak. A 2016.január 13-i első vizsgálat óta minden szükséges kezelést megkaptam, minden szükséges vizsgálatot elvégeztettem és így örömmel mondhatom, hogy azok eredménye alapján már csupán félévente kell kontroll vizsgálatra járnom. Ezeknél a kontrollvizsgálatoknál dr. Heczel Sándor továbbra is ugyanazon kedvességgel és szakszerű emberséggel foglakozik velem (is) Én hiszem és vallom, hogy a fentebb leírtak nem történhettek volna meg számomra ilyen kedvező eredménnyel dr. Heczel Sándor főorvos úr  szakszerű_emberséges_becsületes és megértő hozzáállása nélkül, így ezért kívánom Őt jelölni az „Év onkológusa-az én orvosom” pályázatra.
"Esetemben 2010 szeptemberében – három hónapig tartó Canossa - járás után - az Országos Onkológiai Intézet-ben diagnosztizálták véglegesen a rosszindulatú daganatos elváltozást. 2010 novemberében ONKI Fej- Nyak- Sebészeti  Osztályán, majd 2011. februárjában a Általános és Mellkassebészeti Osztályán kétféle rosszindulatú daganattal megműtöttek. 2011 májusában kerültem az Onko-Team elé, melynek tagjaként dr. Juhos Éva főorvosnő elvállalta kemoterápiás kezelésemet. Ő tisztában volt vele, hogy ezzel (két műtét után, kétféle rákkal) egy igazán komplikált „esetet” és feladatot vállal magára, én viszont, -akkor még- el sem tudtam volna képzelni, hogy a későbbiekben mi vár rám. Hosszú és nehéz öt hónap következett, amit – így utólag visszagondolva is úgy érzem - csak az Ő, - dr. Juhos Éva főorvosnő – megnyugtató, együttérző segítségével lehetett kibírni. Az infúziós kezelés napján (háromhetente) kora reggeltől késő délutánig tömve volt rendelője előtt a folyosó, alkalmanként 15-20 beteget kellett megvizsgálnia és ellátnia. Az órákig tartó várakozás alatt volt időm elgondolkodni azon, hogy én csak hét alkalommal – egy - egy kezelés között 3 hét szünettel- élem át ezt a tortúrát, de a személyzet –élükön dr. Juhos Éva főorvosnővel- viszont naponta részese ennek. Természetesen mindezeket az osztályon fekvő betegek és az általuk adott feladatokon túlmenően kell végig csinálniuk. Ennek ellenére fáradtságnak, türelmetlenségnek árnyékát sem lehetett a főorvosnő mosolygós arcán felfedezni soha. A betegek problémáit megértő, azoknak kínját és szorongását határtalan jóindulattal kezelő és gyógyító orvost ismerhettem meg személyében, aki embertelenül sokat tett és tesz értem és a többi betegért. Tisztelettel köszönöm mindannyiunk nevében. Szavakat keresni - emberi nagyságának kifejezésére - lehet, de találni nem egyszerű. Nekem most mégis meg kellene próbálnom. Köszönetemet és elismerésemet azzal is szeretném kifejezni és - a lehető legszélesebb körben- másoknak is tudomására hozni, hogy - a mindenki által ismert nehézségek ellenére - az Országos Onkológiai Intézet minden dolgozója emberfeletti odaadással dolgozik és tőle telhetően mindent megtesz a betegek gyógyulásáért."
   
A betegségem 2014 májusában véres széklet megjelenésével kezdődött. Az előzetes vizsgálat azt állapította meg, hogy a véres széklet eredete nem aranyér, hanem valami más probléma lehet a háttérben. Proktológiai vizsgálatra, majd kolonoscópiára került sor, a vizsgálat során pedig biopsziás mintavétel történt a kolonoszkópia által problémásnak ítélt végbél részletből. A szövettani vizsgálat 2014. 07. 02-én rosszindulatú végbél daganatot állapított meg. Az onkológiai team 2014. 07. 08-án a műtéti beavatkozás előtt  javasolta kemoterápia, és sugárkezelés adását, hogy a daganatot, – mivel az nagyon közel volt a végbél nyíláshoz,- annyira vissza húzódjon, hogy a műtétemet úgy lehessen elvégezni, hogy a végbél záró izomzata megmaradjon, és ne legyen szükség a végleges állapotomban sztoma zsák használatára. A kezelő orvosom ez után utalt el Dr. med. habil. Lövey József Ph. D klinikai onkológus szakorvoshoz. Dr. Lövey József 2014. 08. 01-én vizsgált meg, illetőleg az addigi vizsgálatok eredményei alapján küldött el előzetesen kemoterápiára, és sugárkezelésre, mely 2014. 09. 12-ig tartott. A kemoterápia, és a sugárkezelés eredményeképpen a daganatom annyira visszahúzódott, hogy a műtétet a sebész főorvos úgy el tudta végezni, hogy a végbél záró izomzata megmaradt, és így végül nem lett szükségem arra, hogy sztomazsákot kelljen használnom véglegesen. Ez az életminőségem szempontjából igen jelentős volt. Jelenleg panaszmentes vagyok, és reménykedem, hogy ez így is marad, köszönhetően mind a proktológus –, mind a sebészorvos, illetőleg az onkológus orvosomnak. Dr. med. habil. Lövey József Ph. D klinikai onkológus szakorvos a vizsgálataimnál bátorított, nagyon emberi, és közvetlen volt, nem éreztem, hogy kimutatta volna az orvosi felsőbbrendűségét. Viselkedése is közrejátszott abban, hogy a betegségemet könnyebben tudtam eltűrni, és meggyógyulni. Fentiek miatt én nagyon meg voltam elégedve az orvosi tevékenységével és hozzáállásával, és ezért is szeretném ajánlani az Év onkológusa címre.
 
2016 tavaszán
– éppen 2 éve Nagyhéten – a végbél rosszindulatú daganata miatt műtött dr. Mészáros Péter főorvos úr az Országos Onkológiai Intézet sebészetén. A műtét után ideiglenesen sztómás lettem és Húsvétra sajnos belázasodtam, mert tályog vette körül  a sztómát   így nem haza , hanem csütörtökön  késő este ismét a műtőbe mentem. Az én lelkes, nagytudású, megszállott orvosom este 10-kor elvégezte  a sztóma korrekcióját, nem nyugodott bele , hogy csak antibiotikummal kezeljenek. Még a hazamenetelt megelőző vasárnap közvetlen reggeli után Mészáros főorvos úr megvizsgálta a sebeket, a sztómazsákot is levette. Nagyon erős volt a bélmozgásom , rettenetesen morogtak a beleim, s mivel a zsák nem volt rajtam, a híg széklet kitört belőlem mint a gejzír. Hú, hogy rohant főorvos úr a törlőkkel ! Figyeltem az arcát, inkább zavart mutatott, s nyoma sem volt undornak, vagy dühnek. Sok kiváló orvossal találkoztam már életemben , őt is közéjük sorolom . Az empátiája, emberszeretete és tisztelete különösen példátlan. A sztómazáráskor megígértem neki, hogy javasolom Az év onkológusa díjra, és most tünetmentesen, ígéretem betartva  sok szeretettel meg is teszem .
    2006-ban a mammográfiai kontroll ellenőrzésen a bal mellemben rosszindulatú daganatot találtak. A daganat eltávolítása után kemoterápia majd sugárkezelés következett. A sugárkezeléseket dr. Molnár Katalin főorvos asszony irányította. Az előírt kezelések befejezése után kezdetben 3 hónap, majd 6 hónap, később már évente kellett kontrollra járnom. Az ellenőrzések során a főorvos asszony mindig nagyon odafigyelt - figyel - rám. Bármilyen problémával fordulhatok hozzá. Nagyon bízom Benne. Minden alkalommal türelemesen meghallgat, kérdéseimre őszintén válaszol, ha szükséges megnyugtat. Különböző vizsgálatokra küld, hogy végére járjon a problémáknak. Telefonon is bármikor elérhetem. Ezernyi feladata, tennivalója mellett soha nem érezteti velem, hogy most sietnie kell. Mindig meghallgat. Alaposan értékeli a vizsgálatok eredményeit. De ezt nem csak én érzem így, hanem - a váróban beszélgetve - betegtársaim is. Sok munkája mellett  - alapszervezetünk meghívását elfogadva - szakít időt arra is, hogy eljöjjön közénk. Két alkalommal vett részt a mellrák elleni sétánkon, majd színvonalas, közérthető, a hallgatókat érdeklő előadást tartott. Beszélt a rákmegelőzésről, a rák elleni harcról. Mikor első alkalommal megjelent alapszervezetünknél, Liga társaim megkérdezték, hogy honnan ismerem ilyen jól a főorvos asszonyt. Mondtam, hogy ő az én orvosom, akire bármilyen élethelyzetben számíthatok, aki nagyon odafigyel minden betegére.
"December óta vagyok a betege. Egy kisebb emlődaganat miatt kerültem hozzá. Mint mindenki más ilyen esetben, én is nagyon féltem. Az odafigyeléséről, alaposságáról rögtön az elején meggyőződtem. Ugyanis az összes orvosi papírt bekérte, időrendben sorba rakva. Mikor a rendelőbe behívott a nővér, a főorvosnő teljesen tisztában volt az állapotommal. Ugyanis előre felkészül a páciense állapotából.Nem ott s akkor böngészi a papírokat. Sorban teszi fel a lényegi kérdéseket.Teljes részletességgel tájékoztatott a kezelésemről. Ha a kezelések utáni ellenőrzésre megyek hozzá, teljes részletességgel kikérdez. Érdekli minden az állapotommal kapcsolatban. Tanácsokkal lát el. Odafigyelő orvos, aki törődik a rengeteg betegével. Ezért mondja mindenki: MINDENT MEGTESZ A BETEGEIÉRT."
"Szeretném megköszönni dr. Nagy Emese főorvos nőnek az odaadó gondoskodását, a betegek irányában tanúsított tanácsadását és segítőkészségét. A sokszor türelmetlen betegeket is a legodaadóbb módon látja el tanácsokkal, a betegséggel - sok esetben nem könnyűen - meg kell birkózni."
" 5 éve vagyok rosszindulatú melldaganattal műtve, azóta az Ő felügyelete és gondozása alatt állok. Lelkiismerete kimagasló a betegei érdekében. Mindent megtesz, hogy minden téren felügyelet alatt álljunk. Folyamatosan figyelemmel kíséri végeredményeinket és különböző vizsgálatokra küld minket. Nagyon bízom a tudásában! Többször tart és szervez oktató előadásokat a rák megelőzésére"
"2016 augusztusában diagnosztizáltak nálam áttétes melldaganatot.Az elsődleges sebészeti konzílium után irányítottak dr. Radeczky főorvos asszonyhoz. az első három hónap megpróbáló volt nekem is és a főorvos asszonynak is. Félig lebénultan kerültem egy hétvégi ügyeletben az osztályra. Sosem mondták ki, de érezhető volt nagy a baj. 3 hétig tettem próbára minden tudását, mert míg én feladtam a küzdelmet bénulásom után, a főorvosnő nem mondott le rólam. Amit orvosilag lehetett azt ő mind megtette. Háromszor kaptam vért, rengeteg infúziót és persze a kemót. 4 hét után remegő lábakkal, de hazatérhettem a gyermekeimhez. Azóta megéltünk pár állapotromlást, többször visszatérő áttéteket, de még mindig nem mond le rólam. Az ő küzdőszelleme ad nekem is erőt a további harchoz. Jelenleg is többszörös áttéteimet és csontáttéteimmel veszi fel a harcot, immár a FEC-el." Kicsi csodájának"nevez, aminek én a mai napig próbálok hű maradni."