Magyar Rákellenes Liga

Adventi hangverseny Debrecenben

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet által szervezett adventi jótékonysági hangversenyre immár 18. alkalommal gyülekeztek december 13-án a résztvevők. A koncerten a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar magánének tanszék hallgatói léptek fel dr. Mohos Nagy Éva vezetésével.

A Szent József Gimnázium díszterme adott most is helyet a hangversenynek.

Az időjárás kegyes volt, egész éjjel és délelőtt esett az eső, de délutánra elállt.

Több mint 100-an várták az ünnepi díszbe öltözött teremben a hangverseny kezdetét.

Dr. Furka Andrea, a debreceni alapszervezet elnöke köszöntötte a résztvevőket. Örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek ismét a hangversenyre. Bejelentette, hogy a hangverseny után kerül sor a rajzpályázat eredményhirdetésére és azt követően minden résztvevőt várnak a fogadásra. Ezután átadta a szót dr. Mohos Nagy Éva tanszékvezetőnek, aki elmondta, hogy minden évben örömmel jön Ő és hallgatói a Rákellenes Liga hangversenyére. Már szinte családtagnak érzik magukat.

Az est folyamán virágénekek, Schubert, Offenbach, Martini, Mozart művekből hangzottak el részletek.

Ezután Mozart Varázsfuvola című operájából négy részletet adtak elő a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszék hallgatói.

Műsorukat hatalmas vastaps fogadta.

Ugyancsak nagy tapsot kaptak azok az énekesek, akik Verdi: A végzet hatalma című operájából adtak elő egy részletet.

Befejezésül most is Wolf Péter: Ave Maria című művét gyertyafény mellett adták elő az est szereplői. (Varga Julia, Grega Csaba, Erndt Shallerbec Vivien, Sándor Eszter, Andrássy György, Bozy Benjámin, Peták Dóra, Orosz Miklós. Zongorán kísért: Boda Balázs)

Dr. Furka Andrea megköszönte a csodálatos estet az énekeseknek és dr. Mohos Nagy Évának, s kis ajándékot adott át a résztvevőknek.

Ezt követően került sor az „Élj egészségesen” rajzpályázat eredményhirdetésére.

Díjazásban részesültek:

Ezután Dr. Furka Andrea az önkéntesek munkáját köszönte meg.

Azt est befejezéseként a résztvevők adventi hangulatú fogadáson vettek részt. Baráti beszélgetés mellett elfogyasztották a finom szendvicset, mézest (amit a Főzőklub tagjai készítettek) és a forralt bort vagy forró csokit.

Mindenki egy csodálatos este után feltöltődve tért haza, áldott ünnepeket kívánva egymásnak.

Kozempel Zsuzsa
MRL Debreceni Alapszervezet