Magyar Rákellenes Liga

Figyelemfelhívó séta az egészségért a mellrák ellen – Hatvanban

A Mellrák Elleni Küzdelem hónapja október.  A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezete 2017. október 13-án, immár kilencedik éve rendezte meg Mellrák elleni figyelemfelhívó rendezvényét és sétáját.

Az  időjárás is kegyes volt hozzánk, szép napsütéses időben sokan csatlakoztak hozzánk!

A szépen feldíszített  Grassalkovich Művelődési Házban vártuk a rendezvényre városunk lakosságát, és a Budapestről, Salgótarjánból, Egerből, Kerekharasztról, Lőrinciből, Gyöngyösről, Zagyvaszántóról érkező vendégeket .

Örömmel számolhatok be arról, hogy idén városunk általános iskoláinak tanulói is szép számmal jelen voltak rendezvényünkön!

Az 5. Kórus, az 5.számú Általános Iskola énekkara látványos műsorral nyitotta meg a rendezvényt.

Lestyán Balázs Hatvan város alpolgármestere köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Strommer Pálné, a Magyar Rákellenes Liga munkatársa a Liga nevében megnyitotta rendezvényünket.

A program előadásai:

A rendezvény végén együtt sétáltunk át a városon a Meszlényi-híd tövében létesült tó partjáig, ahol egyszerre engedtük fel az ég felé a sok-sok rózsaszín léggömböt.

Köszönetet szeretnénk mondani Hatvan Város polgármesterének, Horváth Richárd úrnak és a Képviselő Testület tagjainak, a Grassalkovich Művelődési Ház Igazgatójának, Zombori Kft-nek a rendezvényünk lebonyolításához nyújtott támogatásért!

Október 14-én két ifi (U19) csapat mérkőzött a hatvaniak pályáján. A két csapat – Hatvan Lokomotív SE U19 csapata és Szőlőskert Nagyréde SC. Ifjúsági Csapata – úgy csatlakozott a Hatvani Alapszervezethez, hogy, 2017. október 14-én mérkőzésük kezdetén kitűzték a mezükre a rózsaszín szalagot.

Lazányi Jánosné
a Hatvani Segítő Szolgálat és Alapszervezet elnöke