Magyar Rákellenes Liga

Nőkről Nőknek – Előadás és fehérnemű bemutató Borsodnádasdon

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

  1. november 7-én tartottuk a „Nőkről Nőknek” szóló programunkat. A már szokássá vált kulturális műsorral kezdtünk, ahol a Montázs Mazsorett csoport táncában gyönyörködhettünk, majd egy verset hallottunk a NŐ-ről.

Ezután Dr. Tóth Lászlóné, a Budapesti Anita Hungária Kft. ügyvezetője tartott előadást „Nők szólnak a nőknek” címmel, és a mellrák, valamint műtét utáni rehabilitációjának lehetőségeiről beszélt.

A vendéglátást az Ózdi Egészségfejlesztési Iroda biztosította, amíg Alapszervezetünk néhány nőtagja felkészült a bemutatóra.

Tovább folytatódott a műsor. Lányaink soha nem próbált szerepet vállaltak, az Anita Hungária termékeiből a fehérneműk bemutatását. Végig nagy taps kísérte őket.

Nagy örömmel és megelégedettséggel zártuk műsorunkat, úgy éreztük, hogy sikerült új ismeretekre szert tennünk, és érezni, hogy milyen rejtett lehetőségek vannak bennünk, nőkben.

Cseh Istvánné
Borsodnádasdi Alapszervezeti vezető