Magyar Rákellenes Liga

Műtét után is csinosan – Nemzeti Rákellenes Nap Egerben

 

Az Egri Alapszervezet áprilisi 12-i rendezvényén  megemlékeztünk a Nemzeti Rákellenes Napról, dr. Dollinger Gyula sebész szakorvosról, aki a hazai rákkutatás úttörőjének számít.

E nap lényege, hogy az emberek küzdjenek a rákbetegség ellen és felébresszék saját felelősségüket magukban. Erre hívta fel a figyelmet dr. Tóthné Lacza Zsuzsanna is, aki előadásával megerősítette, hogy a rákkal szembe kell tudni nézni. A rák problémája senkit sem hagyhat közömbösen! Beszélni kell róla. Hinni kell a gyógyulásban és abban, hogy képesek vagyunk kezünkbe venni sorsunk alakulását.

Emlőműtéten átesett betegeknél ez nem könnyű feladat – mondta előadónk. Erős hit, bátorság és a megváltozott testkép elfogadása nagyon fontos a test és a lélek gyógyulásához.

Ehhez viszont nagy segítséget nyújtanak a műtét utáni különféle kiegészítők,  amelyek viselésével jobban érezzük magunkat, hamarabb elfogadjuk betegségünkből adódó hiányosságainkat.

Köszönjük dr. Tóthné Lacza Zsuzsának, hogy eljött Egerbe és hallhattuk értékes előadását és  tanácsait.