Magyar Rákellenes Liga

Alapszervezetek találkozója – Felsőtárkány, Szikla-forrás

2015. július 14-én a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezet és a Salgótarjáni  Alapszervezet immár ötödik alkalommal  tartotta közös  rendezvényét.  Egertől 10 km-re, a csodálatos környezetben fekvő Felsőtárkány Szikla-forrás volt a program helyszíne. A  rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel prof. dr. Simon Tamás, a Liga elnöke és felesége, dr. Demeter Jolán általános elnökhelyettes asszony, Strommer Pálné, a  lelki segélyszolgálat vezetője, valamint  Virág Judit elnökségi tag.

Bak Imre és Kreicsi Mária megnyitója után Mihók Viktória pszichológustól stresszoldási praktikákról hallhattunk,  Fodorné Vincze Anna pszichológus vezetésével csoportos relaxációs gyakorlatot végeztünk, majd  sétáltunk a tó körül és meglátogattuk a Bükki Nemzeti Park Látogató Központjának kiállítását.  Az ebéd elkészültéig tettünk egy könnyű sétát a környéken és megcsodáltuk a település panorámáját. A Bak Imre által elkészített finom ebéd elfogyasztása után beszélgettünk, énekelgettünk és  fájó szívvel vettük tudomásul, hogy milyen gyorsan eltelt ez a gyönyörű nap.