Magyar Rákellenes Liga

Kirándulás Balaton-felvidéken

A siófoki emberek is rácsodálkozhatnak a balatoni nevezetességekre

A MRL Siófoki Alapszervezete – hagyományaihoz híven – 2015-ben is /május 21./szervezett tagjai részére kirándulást. Ezúttal a Balaton-felvidéket jártuk be, megtekintve annak nevezetességeit. Jártunk Alsóőrsön, ahol a vörös kőszínházat tekintettük meg, amely a helyi kőbányászat hagyományainak  „emlékműve”, annak jelképe, hogyan lehet egy tájba rondítást szépen helyretenni.

Ezután Balatonfüreden a Jókai Emlékházat, a Kerek templomot, a Rózsakertet a  Kossuth Lajos forrással és a kikötőben Bujtor István szobrát csodáltuk meg. Innen Tihanyba mentünk, ahol a ritkaságszámba menő Babamúzeumot és az Ekhó- követ /a híres tihanyi visszhang helyszínét/ tekintettük meg, majd a Balaton partján lévő Lepke étteremben ebédeltünk.

Továbbhaladva Balatonkeresztúron a Faragott Szívek Temetőjének örültünk, majd Örvényesen egy  13. századi Vízimalmot láttunk, amely a megalapításától kezdve folyamatosan üzemel, s amely értékes ipartörténeti emlék és idegenforgalmi látványosság.

Távolról figyelhettük csupán a Szigligeti várat, mivel  nagyon esett az eső, de Badacsonyban az Egry József Múzeumban nemcsak a névadó festményeit, de egy másik kiállítást is megnézhettünk.

Az egész napos eső dacára nagyon jól éreztük magunkat.

Csohánné dr. Kovács Anikó
elnök