Magyar Rákellenes Liga

Daganatos megbetegedések holisztikus szemléletű gyógyítása

A hangsúly az oki kezelésen van

 

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 2015. március 17-én „Daganatos megbetegedések holisztikus szemléletű gyógyítása” címmel tartott rendezvényt a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban.

A felkért előadó, Dr Borbényi Erika onkológus, a SE I. számú Belgyógyászati Klinika Onkológiai Részleg Onkológiai Gondozó főorvosa,  palliatív orvos, a “RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT A HOLNAPÉRT” TÁRSADALMI ALAPÍTVÁNY szakmai vezetője volt.

Előadásában beszélt a holisztikus gyógyítás történetéről, összehasonlította a Biomechanikus szemléletet a Holisztikussal: míg előbbi a testet egyfajta gépezetként, addig a holisztikus a beteg embert teljességében tekinti, ahol a test, lélek és a szellem szoros kapcsolatban állnak egymással, a hangsúlyt a jó egészség elérésére helyezi, és nem tüneti, hanem oki kezelést alkalmaz. A specializáció helyett a betegségekhez integrált módon közelít.

Gyakorlati példákkal tette még érthetőbbé előadását, melyet a több, mint száz fős hallgatóság nagy érdeklődéssel figyelte. Ezután a jelenlévők feltett kérdéseikre kaptak részletes választ.

A főorvos asszony az előadása után személyes konzultációra is lehetőséget adott. Kedvességével, élvezetes előadásával elkápráztatott mindenkit.

Köszönjük ezt a szép délutánt!