Magyar Rákellenes Liga

KÁR LENNE, HA RÁK LENNE internetes vetélkedő régiós díjátadás

A Dél-Dunántúli Régió győztese a siófoki Perczel Mór Gimnázium leánycsapata

 

A Magyar Rákellenes Liga 2014. február elején hirdetett meg a KÁR LENNE, HA RÁK LENNE címmel egy internetes vetélkedőt az ország középiskolás diákjai részére. A jelentkezők közé 4 fős csapatokat vártunk a 9. évfolyamokról. Országosan összesen 31 csapat nevezett be a vetélkedőbe. Siófokról, a Perczel Mór Gimnáziumból 4 lány jelentkezett a versenyre: Hajdu Noémi, Morcz Dominika, Sára Violetta és Szabó Eszter. Osztályfőnökük, Balassáné Dombi Judit segítette és bíztatta őket a verseny során.

A cél az volt, hogy a fenti cím értelmében a versenyzők elsősorban a daganatos betegségekkel kapcsolatos tájékozottságukról adjanak számot, ezért az ilyen jellegű kérdésekre kellett válaszolniuk. A vetélkedő 3 fordulós volt.

A siófoki diákok mindhárom fordulóban részt vettek, így 164 ponttal lettek a Dél-Dunántúli Régió győztesei. A siófokiak jutalma egy-egy 8 gigabites pendrive volt, a tanárnő pedig könyvjutalmat kapott a Ligától, amelyet Csohánné dr. Kovács Anna, a siófoki szervezet vezetője adott át a Gimnáziumban egy kis ünnepség keretében.

Gratulálunk a nyerteseknek!