Magyar Rákellenes Liga

Rózsaszín séta Dunaújvárosban

A Napraforgó Klub is részt vett Dunaújvárosban, a rendhagyó időpontban megtartott mellrák elleni sétán.

Dunaújvárosban márciusban volt a mellrák elleni figyelemfelhívó séta. A Napraforgó Klub meghívottként részt vett a programon.

A város mozija előtt volt a gyülekező és rövid köszöntés után indult a séta. A főiskola épületében kapott helyet a beszédek megtartására a rendezvény. Eljöttek érintettek és gyerekes anyukák valamint szakemberek, köztük a város védőnői. A sétához csatlakoztak menet közben is.

Szerencsére a napsütéses délelőttön jó hangulatban telt az idő.

Az onkológus, emlő specialista, plasztikai sebész sajátos megközelítésben beszélt a korszerű kezelésről és a lelki egyensúlyt segítő esztétikai hatású műtéti megoldásokról. Lehetőleg “hozott anyagból”, saját hasfal átszabásával pótolják a szövethiányt.

Beslényi Ildikó

a Napraforgó Klub elnöke