Magyar Rákellenes Liga

A Kerekharaszti Alapszervezet májusban megtartott programjai

Óvodások úszásoktatása, kerékpártúra a szomszédos Heréd településre, május családi sportdélután voltak a Kerekharaszti Alapszervezet májusi programjai.

Május 7-én fejezték be az óvodásaink az úszást előkészítő vízhez szoktató programot. Alapszervezetünk minden évben támogatja a nagycsoportos gyerekek úszását.
Az idén 12 fő gyermek vett részt az oktatásban. A kicsik amellett, hogy megismerkedtek az úszás alapjaival, megtanultak a vízben is biztonságosan mozogni.

Május 19-én településünk apraja-nagyja kerékpárra pattant és ismét egy nagyon jó hangulatú kellemes családi kirándulássá vált a bicikli túra. Az eredeti uticéltól eltérően most a szomszédos Heréd településre karikáztunk, ahol nagyon kellemes fákkal teli játszótéren pihentünk. A gyerekek a játszótér játékait vették birtokba, a felnőtt férfiak fociztak. Természetesen nem maradt el a finom uzsonna sem. Nagyon jól esett a kellemesen fáradt csapatnak a zsíroskenyér paradicsommal, paprikával és új hagymával. Néhány órás aktív pihenés és kikapcsolódás után újult erővel indultunk hazafelé. A biztonságunkról most is a helyi polgárőrök gondoskodtak, amiért köszönettel tartozunk nekik!

Településünk óvodájában május utolsó péntekén a családi sportdélutáné a főszerep, ahol a szülők nagytestvérek közösen sportolnak versenyeznek a kicsikkel. Alapszervezetünk ezt az eseményt sporteszközök vásárlásával szokta támogatni, amit az idén is megtettünk. A kicsik örömmel vették birtokukba és már fel is használtuk a sportjátékok során.

A beszámolót készítette: Luklíder Jánosné, az alapszervezet elnöke.