Magyar Rákellenes Liga

ÚSZÓVERSENY EMLŐRÁKOS TÚLÉLŐKNEK

A Magyar Rákellenes Liga Hegyvidéki Alapszervezete másodízben rendezett úszóversenyt emlőrákos túlélőknek. A „Mozgás Szabadsága” elnevezésű 100 méteres mellúszó versenyre meglepően sok 45-és 80 év közötti asszony jelentkezett.

Az úszóverseny 2013. május 26-án, 14-és 17 óra között zajlott le a Budapest III. kerületi Tanuszodában.
Az uszodát Güttler Károly és Ágh Norbert – támogatva a Magyar Rákellenes Liga célkitűzéseit – térítésmentesen bocsátották rendelkezésünkre, sőt az ott dolgozók is segítségünkre voltak a verseny lebonyolításában.
Komoly tárgyi és anyagi segítséget kaptunk a XII. kerületi Önkormányzattól és az ANITA Hungaria Kft-től. Monspart Sarolta nyitotta meg a versenyt, aki a lebonyolításban is segített.

A verseny kezdete előtt már egy órával megérkeztek az első versenyzők, azután egyre többen és többen lettünk. Végül 27 nő nevezett, akiket életkoruk alapján öt korcsoportba soroltunk.
Sok izgalom, még több biztatás és kevés körömrágás után megkezdődtek a versenyek.
A medence végén Monspart Sarolta ellenőrizte, hogy a versenyzők szabályosan megérintették-e a falat. A többi úszó és a szurkolótábor pedig egyre hangosabban bíztatta a versenyzőket. Az utolsó futamban egy-egy 76, 77 és 79 éves asszony úszott. Örömmel láttuk, hogy mindhárman végigúszták a 100 métert. Fáradtan, de boldogan és teljesítményükre büszkén jöttek ki a medencéből.

Színesítette az eseményt, hogy versenyen kívül három férfi is vízbe ugrott, és végigúszták a távot – nekik könnyebb volt, mert őket bíztatta az összes nő.

Nőkhöz illően az eredményhirdetés is zajos volt: minden győztest és a nem győzteseket is nagy ovációval ünnepeltük. Az első, második és harmadik helyezettek érmet kaptak, amelyeket Monspart Sarolta, Dr. Cornides Ágnes szűrési koordinátor, dr. Demeter Jolán a Hegyvidéki Alapszervezet elnöke (korosztályának első helyezettje) és Wiszberger Zsuzsánna szervező akasztotta a nyakukba. Az Anita Hungária Kft. minden, az úszásban résztvevő asszonynak egy szép, sportoláshoz praktikus kézitáskát, az első helyezetteknek pedig komoly ajándékot adott.

A sok-sok gratuláció és az uzsonna elfogyasztása után lassan mindenki megnyugodott, és nagyon boldogan, elégedetten mentek haza. A legtöbben azt kérték, jövőre is feltétlenül legyen úszóverseny. Reméljük, lesz.

Nagyon jó volt látni ezeket a végzetesnek hitt, sok megpróbáltatással járó betegséget átélt asszonyokat, milyen jó erőben, lelkesedéssel, küzdőszellemmel vettek részt a versenyben, mennyire élvezték a találkozást sorstársaikkal – bizonyítva, hogy a mozgás, a jókedv, a bátor szembenézés a kihívásokkal mennyi örömet okozhat, és nem utolsósorban azt, hogy

VAN ÉLET A RÁK UTÁN!

Dr. Demeter Jolán, a Magyar Rákellenes Liga elnökhelyettese
Budapest, 2013. 05. 28.