11 gyerek sajátította el az úszás alapjait

A Magyar Rákellenes Liga Kerekharaszti Alapszervezete idén is támogatta a település óvodásainak úszásoktatását. Alapszervezetünk fontosnak tartja, hogy már óvodás korban megalapozzuk a gyermekek egészség tudatos életmódját. Ebben az évben 11 fő nagycsoportos vett részt a vízhez szoktató programban, amelyet az óvoda alapítványa, a helyi önkormányzat és alapszervezetünk szervezett. A gyerekeknek megnőtt a biztonságérzetük a vízben és elsajátították az úszás alapjait is.

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Beszámoló a MRL emlőszűrő buszának működéséről

A Magyar Rákellenes Liga szűrőbusza 5 éve segíti az „Egészséges Vásárhelyért Program” keretében, a Hódmezővásárhelyi Kistérség lakosainak emlőszűrését, amely 67%-os eredményével megközelítette a népegészségügyi szempontból kívánatos 70 %-ot.

Egyéb

Globeathon Összefogással a nőgyógyászati daganatok ellen

Hagyományteremtési szándékkal került megrendezésre 2013. szeptember 25-én a magyarországi Globeathon Nap a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Intézetében. www.facebook.com/GlobeathonHungary