A Borsodnádasdi Alapszervezet 2017.április 3-án tartotta húsvéti előzetesként az „Ünnepek- háztartás, egészség” című programját.

Először az Ózdról érkezett Tavaszi Zsongás Néptáncegyüttes középiskolás tagjai (SZIKSZI) mutatták be pörgő, fergeteges táncaikat. Ők már máskor is szerepeltek nálunk, és örömmel vártuk szereplésüket.

A fiatalokat követte Henter Izabella dietetikus, táplálkozástudományi szakember, a Magyar Rákellenes Liga elnökségi tagjának előadása.  Szó volt az ünnepi szokásokról, a megszokott ételek egészséges alapanyagból való elkészítéséről, és számunkra lényegesnek tűnő étkezéssel kapcsolatos teendőkről.  Mondanivalója érdekes, színes, tartalmas volt, és közben bevonta a résztvevőket is az előadásába.

Végül az Alapszervezetünk részéről, egészséges alapanyagokból készült,  gusztustusos, ízletes és ínycsiklandozó ételeket ízlelgethettünk,  valamint társszervezetünk, az – Alapellátás-fejlesztési Modellprogram – által készített finom süteményeket kóstolhattuk vidám hangulatban.

Cseh Istvánné
Borsodnádasdi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Az Élni és nem félni – Félsz a vihartól? roadshow Tiszafüredre ért!

A Tiszafüredi Alapszervezetnél is nagy sikert aratott a film- és könyvbemutató. Az eseményről TV felvétel készült, nézzék velünk! https://www.youtube.com/watch?v=4eNi5GikRMU

Alapszervezetek

Élni és nem félni – Film- és könyvbemutató Siófokon

2016. március 07-én az országos roadshow első állomásaként érkezett bemutatóra Siófokra Földvári Barbara újságíró és Dallos Csaba rendező-operatőr által jegyzett ÉLNI ÉS NEM FÉLNI c. film és a Földvári Barbara által szerkesztett FÉLSZ A VIHARTÓL? Olvass tovább...

Alapszervezetek

Iskolai felvilágosító program és gyöngyfűzés Siófokon

Alapszervezetünk a 2017. évben csatlakozott a  két siófoki középiskola –Baross Gábor Szakközépiskola és a Perczel Mór Gimnázium –  védőnői által szervezett méhnyakrák-hét eseményeihez. A tanulók előadásokon  a méhnyakrákról és egyébirányú szexuális vonatkozású tudnivalókról hallhattak, majd Olvass tovább...