„Nagyon hasznos kiállítás, sok figyelemfelkeltő információt tartalmaz, amit minden embernek tudnia kellene!”

„Testközelben a rák” kiállítás Debrecenben.

 

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és a Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület (KEFE) október 6-án rendezte meg a „Testközelben a rák” interaktív kiállítást a Debreceni Ifjúsági Házban. Már a megnyitó előtt, a korábban érkezők közül többen megnézték a kiállítást. Gál Annamária az MRL Segítőszolgálat vezetője köszöntötte a megjelenteket, s átadta a szót Gesztelyi Tamásnak a KEFE elnökének, aki szólt az együttműködésről és arról, hogy milyen fontos szerepe van a rákmegelőzésben ennek a kiállításnak. Ezt követően Dr. Adamecz Zsolt, az MRL Debreceni Alapszervezet elnöke tartott előadást a szűrés fontosságáról az emlőrák megelőzésben. A kiállítást Strommer Pálné az MRL elnökségi tagja nyitotta meg. A résztvevők rózsaszín léggömbbel kivonultak az Ifjúsági Ház udvarára, ahol a vendégként érkezett és gyógyult beteg Lazányi Jánosné (Hatvani Alapszervezet elnöke és Segítő Szolgálat vezetője) vezényszavára magasba emelkedtek a rózsaszín léggömbök. Ezután többen visszamentek megnézni a kiállítást, ami október 12-ig volt látható. Önkénteseink minden nap 10:00 – 16:00 óráig kétórás váltásban adtak felvilágosítást az érdeklődőknek.

 

Csak néhány említésre méltó hozzászólás:

„Nagyon tetszett a kiállítás. Sokat tanultunk belőle.” A Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI Biológiai szakkörösei

„Nagyon hasznos kiállítás, sok figyelemfelkeltő információt tartalmaz, amit minden embernek tudnia kellene!”

„Köszönjük szépen a részletes információt, volt olyan is, amiről itt értesültünk.”

„Elgondolkodtató kiállítás… Érdemes odafigyelni magunkra, hogy megelőzzük a problémát.”

 

Köszönet mindenkinek, aki részt vett e kiállítás megrendezésében.

Kozempel Zsuzsa
MRL Debreceni Alapszervezet vez. tag

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Budapestért díj

Prof. dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke és dr. Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga tiszteletbeli elnöke Budapestért díjat kapott a főváros napján. Gratulálunk a kitüntetetteknek!

Egyéb

Gyógyulásom története – Új sorozat az egeszsegtukor.hu oldalon

Új sorozatot indítottunk, amiben olyan emberek történetét ismerhetik meg, akik már megküzdöttek a rákkal. Sorsuk és őszinte szavaik nem csak azoknak lehet mankó, akik épp ezzel a kórral küzdenek, hanem azoknak is, akik teljesen egészségesek.