Újabb könyvet ajánlunk szeretettel olvasóink figyelmébe.

B1424278

Ajánlók:

Az orvosi pályám egyik legnagyobb ajándéka, hogy találkozhattam Dórival. Különösen nehéz, ha egy hozzám közelálló személy megbetegszik, nem is kezelek ismerőst, mert a terápiás döntést túlzottan befolyásolják az érzelmeim. Ebben az esetben azonban oly sokat kaptam Dóritól, annyit tanulhattam tőle, hogy ezt semmiért nem adnám. Aki ezt a könyvet elolvassa, azt hiszem, megérti, hogy miért érzem ezt.
Dr. Petrányi Ágota, onkológus

Egyáltalán nem mindegy, hogy mi magunk hogyan állunk hozzá egy elsőre talán teljesen reménytelennek tűnő és elkeserítő szituációhoz. És ez nemcsak a daganatos betegséggel küzdőkre, hanem az egészségesekre is ugyanúgy érvényes: ezért lehet érdemes nekik is elolvasniuk ezt a kis könyvecskét.
Illyés András, szerkesztő (Daganatok.hu)

Hiánypótló könyvet tart a kezében a leendő olvasó, mivel Dóri nem pusztán szakmailag igényes egészségügyi újságíró, hanem egy olyan tapasztalt segítő, aki saját érintettsége révén konkrét tanácsokkal tud szolgálni betegnek és hozzátartozónak egyaránt, hogy az orvosi kezelésekhez mit tehetünk mi magunk hozzá a jó közérzet, a test-lelki gyógyulás érdekében.
Dr. Kenessey Andrea, Mellrákfórum Alapítvány

Részlet a könyvből:

„Milyen rákosnak lenni? Furcsa! Maga a szó annyira negatív. Ha az orvos mondja, hogy rákos vagy, olyan mintha egy sötét szobába löknének be, ahol nem látod a fényt. Nekünk, betegeknek ez a szó annyit jelent, hogy mostantól minden percben az életünkért harcolunk. Mit jelent, amikor egy rákos családtagja leszel? Az is furcsa! Egyszerre megdöbbentő, fájdalmas, érthetetlen, és legfőképp ijesztő. Igen, ilyen rákosnak lenni, mert a rák mindenki számára egyenlő a halállal. Mindenki fél tőle, fél attól, aki rákos, mert kellemetlen. Bizony ám, kellemetlenek vagyunk, pedig nem kellene, mert ma már az orvostudománynak köszönhetően nagyon sokan meggyógyulunk, vagy legalábbis még jó pár évig boldogan élhetjük az életünket azokkal, akik szeretnek, és akiket mi szeretünk.

Az én fejemben ez olyan, mint egy utazás. Amikor kimondják, hogy rák, akkor valahogy hirtelen agyon csap az egész. Minden pillanat erről fog szólni, nem lehet tőle szabadulni, és valahogy úgy érzem nem is kell. Nem tehetünk úgy, mintha semmi nem történne, hiszen minden megváltozik. Ez az a pont, ahonnan már soha nem térünk vissza az előző életünkhöz, mert az a szó, rák, minden pillanatban jelen lesz. Vannak időszakok, amikor halkabban, vannak, amikor hangosabban, de mindig ott lesz. Az a pillanat, amikor kimondják, az az, amikor el kell indulnunk egy úton. És csak két lehetőségünk van. Megtehetjük, hogy engedjük a szónak, hogy lezsibbasszon, hogy maga alá gyűrjön és eltemessen, de van egy másik lehetőségünk is. Mégpedig, hogy nem hagyjuk magunkat, hogy élni akarunk, és nem engedjük, hogy a társadalom, ez a szörnyű társadalom ideje korán eltemessen. Én ez utóbbit ajánlom. Nekem eddig bejött. Nem tudhatjuk, hogy mennyi időnk van hátra, de ami még van, azt élnünk kell. Jókedvűen, boldogan. És igen, a rák kapja be!

Ez a történet nem az én rákommal kezdődött. Ez annál egy sokkal régebbi mese valakiről, aki küzdött, amíg csak a lelke bírta. Most én is azt teszem, és őszinte leszek, rengeteget tanultam az utóbbi években, amiket senkinek nem kívánok.

Ez volt életem legnehezebb három éve, én legalábbis így emlékszem rá. Persze rengeteg tapasztalatot is gyűjtöttem a rákról, és annak testi, lelki terheiről, amiknek most nagy hasznát veszem. Igen, ez a három év tanított meg arra, hogy tudjam, hogyan kell kezelnem azt, ami rám várt, hogy tudjam, mit kell tennem.

A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy a rák mit jelent, csak sejtik, hogy amit a filmekben látnak, annak köze lehet a valósághoz. Fogalmuk sincs, mikor mit kell tenni, mi hogyan működik, vagy mivel mi jár együtt. Én sem tudtam. Egészen addig a napig, amíg nem kellett az asztalra csapnom, és elindulnom egy úton, aminek nem engedhettem, hogy rövid vége legyen. Meg kellett tanulnom mindent, ami a betegséghez kapcsolódik, és rengeteg dolgot kellett kitapasztalnom, hogy én magam valóban segíthessek. És igen, ez az, ami most rajtam is segít.

Bár a történet nem velem kezdődik, a könyvet az én betegségemből született. Majdnem két évvel ezelőtt, 2013 egy szörnyen szomorú, szürke, megállás nélkül esős októberi napján derült ki, hogy mellrákom van. Aztán egy héttel később, hogy ennek a dolognak már több áttéte is van más szervekben, így azonnal átléptünk a négyes stádium fantasztikus világába. Hát én nem mondom, hogy egyáltalán nem lepődtem meg, de tényleg kezdem azt hinni, hogy ebben a családban már egy egyszerű influenzát nem is lehet összeszedni. Mindegy is. Azt mondják az ilyesmi már igazából gyógyíthatatlan… de azért én mindent megteszek azért, hogy minél tovább élhessek. Úgy igazán.

Sokan azt hiszik, ez úgy működik, hogy a rákbeteg harcol aztán lesz, ami lesz. Dehogy… szó sincs róla. Én úgy gondolom ez nem egyszemélyes harc. Egyedül szinte lehetetlen. Mindenképpen többen kellenek hozzá. Kívülről nézve azt hiszem egy beteg ember képtelen a mindennapokban egymaga szemben állni ezzel a betegséggel. Persze a gyógyuláshoz nagyban kell az akaraterő is, de emellett sok olyan dolog van, amiben igenis szükség van arra, hogy valaki mindig ott legyen… akivel lehet róla beszélni, aki tudja, mikor mit kell csinálni, aki csak úgy van, mert egyedül rossz.”

dri_brjeska

Dóri rendszeresen készít interjút orvosaival. Írásai, amelyből erőt meríthetnek a daganatos betegséggel küzdők, a blogjában olvashatók:
fulesodu.cafeblog.hu
www.facebook.com/fulesodu

 

 

 

 

Kategóriák: Könyvajánló

Hozzászólás nem engedélyezett.

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Félsz a vihartól? – könyvajánló

„A rák nem fáj”- Csősz Roland ajánlója Mit várnál egy olyan könyvtől, amiben pont helyett csillag van, és még a szerző is hasonló: apró, (most épp) szőke ifjúság, tele energiával és életkedvvel, aki egyszer csak Olvass tovább...