Közös tornával fejeződött be a rózsaszín nap Rózsaszentmártonban

“Séta a mellrák ellen”

A Rózsaszentmártoni Alapszervezet 2014. október 2-án tartotta figyelemfelkeltő sétáját a mellrák ellen. A program dr. Nagy Emese onkológus főorvos előadásával kezdődött. A doktornő – amellett, hogy felhívta a jelenlévők figyelmét a daganatos betegség és a gyógyulás buktatóira- nagyon sok hasznos, jó tanácsot adott. Ezt követően indult a séta rózsaszín lufikkal és kitűzőkkel. Az előadáson résztvevők népes csoportjához még útközben 20-25 ember csatlakozott. Végigjártuk a településünk utcáit, majd közös tornával fejeztük be a napot.

Gubis Istvánné
elnök

 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

„Tudj többet a rákról, tegyél többet ellene” – E-learning vetélkedő

A feladatok a szórakozás mellett a tanulást is szolgálták

Egyéb

Erőszakmentes Kommunikáció Tréning indul!

ERŐSZAKMENTES KOMMUNIKÁCIÓ TRÉNING  indul október 1-én, vasárnap 9-15 óráig Szeretettel várunk minden gyógyult és most küzdő beteget! A programjainkon való részvétel ingyenes. A tréninget tartja: Rambala Éva További időpontok: október 4., 11., 18. 17.30 – 20.30-ig Helyszín: Országos Onkológiai Intézet Tükörterem BEJELENTKEZÉS Olvass tovább...

Egyéb

Füstbe ment tervek

A Magyar Rákellenes Liga Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Miskolci Betegszolgálata szeretettel vár minden érdeklődőt 2008. április 23-án, szerdán 10-12 óráig a Miskolci Művészetek Házában (3525 Miskolc, Rákóczi u. 5.) tartandó egészségügyi felvilágosító rendezvényére, amelynek fókuszában a dohányzás Olvass tovább...