Szeretettel gratulálunk
Lazányi Magdinak,
a Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat vezetőjének
a Polgármesteri Díszoklevélhez!

Lazányi Jánosné, Magdi 2005-ben került kapcsolatba a Magyar Rákellenes Ligával. Betegsége alatt találkozott egy önkéntes segítővel, ő indította el azon az úton, amelyen ma már otthonosan jár.

Megszámlálhatatlanul sok daganatos betegnek és hozzátartozójának segített, hogy van remény a betegség diagnózisa után is. Meghallgatja félelmeiket, sok hasznos információval látja el őket, s ami talán ennél is több, közösséget biztosít számukra. A Hatvani Segítő Szolgálat ajtaja 1o éve áll nyitva, hogy senkinek se kelljen Hatvanban és környékén egyedül birkóznia ezzel a betegséggel.

Kollégái szerint nem lehet tőle olyat kérni, amit hamarosan ne teljesítene. Folyamatosan töri a fejét, hogyan tehetné még színesebbé Hatvanban a betegek életét. Előadásokat, klubokat szervez, kirándulni járnak, gondol a szociálisan nehéz helyzetbe kerültekre, a betegség okozta stresszel nehezebben boldogulókra és azokra is, akik nőiességüket vélték elveszteni. Farsangkor vidám délutánt töltenek együtt, ahol senki se szomorú, és a bensőséges karácsonyi ünneplés se marad el soha.

Segíti a Magyar Rákellenes Liga Heves megyei alapszervezeteinek munkáját, kétévente önkéntesképzést szervez, hogy minél többen, hozzáértéssel vegyenek részt a segítő munkában.

Gondja van a fiatalokra is, hogy egészségesen nőjenek fel, tegyék meg azt, ami rajtuk múlik, hogy elkerülhessék ezt a betegséget.

Példaértékű a kapcsolata a hatvani onkológus főorvossal, dr. Nagy Emesével, a hatvani kórház vezetőségével, a hatvani önkormányzattal, a Hatvan TV-vel, az ANTSZ-szel is.

A Magyar Rákellenes Liga 2013-ban „ A daganatos betegekért” ezüst gyűrűvel tüntette ki szolgálatáért.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Hajókirándulás a Rómaira és a Margitszigetre

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének természetjáró klubja 2017. július 6-án másodszor vett részt hajókiránduláson a Római partra, majd visszaúton elsétáltunk a Margitszigetre. Szerencsénk volt, a zenélő szökőkút pont az odaérkezésünkkor kezdett el zenélni, mintha Olvass tovább...

Alapszervezetek

Alapszervezetek találkozója – Felsőtárkány, Szikla-forrás

2015. július 14-én a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezet és a Salgótarjáni  Alapszervezet immár ötödik alkalommal  tartotta közös  rendezvényét.  Egertől 10 km-re, a csodálatos környezetben fekvő Felsőtárkány Szikla-forrás volt a program helyszíne. A  rendezvényt megtisztelték Olvass tovább...

Alapszervezetek

Ne cigizz, inkább biciklizz!

Jöjjön el a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös rendezvényére 2016. október 8-án. A program a Prométheusz Parkban és a Babits Mihály Kulturális Központban lesz. Tartson velünk a bringatúrán Olvass tovább...