A Nézőpontváltó Egyesület, amelynek fő tevékenysége a rákellenes egészségfejlesztés, forgatókönyvíró pályázatot ír ki Simó-Sári: Életrevaló című könyvének színpadi adaptációjához.

A feldolgozandó mű szinopszisa:

Az Életrevaló egy Hamupipőke keretbe oltott Nóra történet.
Egy női öntudatra ébredés története, amit egy párkapcsolat, annak válsága, és egy betegség vált ki.
Az alig húsz éves főszereplőt, Vivient, a gyönyörű és szerény anyagi körülmények között élő lányt beválogatják egy országos szépségversenybe, aminek megnyeri a különdíját, és ráadásként elnyeri a zsűriben ülő egyik híres világsztár, Rippel Ferenc artista szívét.

Innen indul a legendás, a média által is hájpolt szerelmi történet, amelynek csavarja, hogy genetikai örökségre aktiválódik, Vivien petefészekrákban megbetegszik, amelyből Feri hathatós támogatásával meggyógyul. Összeházasodnak, majd a nagynénje általi petesejt donációval gyermekük születik, de végül az ismételt, a betegség előtti kapcsolatban már jelenlévő, megoldhatatlan problémák hatására Vivien öntudatra ébred, fogja az alig kétéves kisfiát, elköltözik a luxusból, és elválnak.

A betegség során Viviennel minden megtörténik, amivel a trendi magazinok riogatják a nőket és általában a krónikus betegeket: csalók és sarlatánok karmai közé kerülnek, végeznek rajta szelleműzést, kigúnyolják orvosok, műhiba történik. Mivel a petefészek eltávolító műtét miatt a gyermekáldás sem jön automatikusan, ezért a leglehetetlenebbnek tűnő dolgokkal is próbálkoznak (pl. édesanya önszeminációja), amíg Vivien Czeizel tanár úr ajánlásával eljut abba az intézetbe, ahol hozzásegítik, hogy végre babát érezhessen a szíve alatt.

 

A forgatókönyv alapjául szolgáló könyv az eredeti ár (2990.-) egyharmadáért megrendelhető a nezopontvalto@gmail.com ímél címen 2017. június 30-ig.

Forgatókönyvek beérkezési határideje: 2017. július 15.

A pályázatokat a beérkezés sorrendjében bírálja el a zsűri.

Fődíj: a nyertes forgatókönyv alapján kerül színre az Életrevaló.

 

A pályázatokat – forgatókönyveket – a nezopontvalto@gmail.com ímél címre várjuk, ahol további információkkal is rendelkezésre állunk.

Honlap: www.nezopontvalto.hu

Kategóriák: Pályázat

Kapcsolódó bejegyzések

Pályázat

“ÉN ÉS A RÁK” pályázat

A Magyar Rákellenes Liga idén ünnepli megalakulásának 25 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból írta ki alkotói pályázatát, hogy segítse a rákkal megküzdött emberek rehabilitációját.

Egyéb

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen – Sajtóközlemény

Együtt tehetünk a rák ellen! Legyen mindenki számára elérhető az innovatív és minőségi onkológiai ellátás Budapest, 2016. február 3. – „(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen” – idén a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) ajánlása Olvass tovább...