A Siófoki Alapszervezet 2015- december 18-án tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét a Kálmán Imre Kulturális Központban. A terem zsúfolásig megtelt, ami nagy öröm számunkra.

Csohánné dr. Kovács Anna köszöntötte a megjelenteket és a szeretet fontosságáról beszélt.

Ezután Kostyán Hajnalka, a Perczel Mór Gimnázium 9.kny. osztályos tanulója Ady Endre: Karácsony c. gyönyörű versét szavalta el.

Utána a Kálmán Imre Műhely Karancz Katalin vezette gyerekcsapata következett, akik egy ma, a családi karácsonyozás nagyon aktuális kérdését dolgozták  fel.

Ezt követően a Siófoki Művészeti Iskola tanárnője /Bognár Volenszki Betti/ három tanítványával /Bótor Kadosa, Császár Csaba, Kassai Tamás/ a legszebb és legismertebb karácsonyi dalokat hozták el nekünk. Az énekeket velük együtt dúdoltuk, illetve énekeltük, jó hangulatot teremtve ezzel.

A folytatásban prof. dr. Simon Tamás elnök úr üzenetét tolmácsoltam a tagoknak, majd az ajándékcsomagok átadása, illetve a tagjaink és a Marci-pékség finomságainak kóstolásával, kötetlen beszélgetéssel és egymásnak szeretetteljes, áldott karácsonyt és boldog új évet kívánva fejeződött be a műsor.

Csohánné dr. Kovács Anna elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat – májusi program

Újjászületés Debrecen Rehabilitációs Táncklub – minden szerdán 9 órától Helyszín: Estella Hastánc Stúdió Debrecen Rákóczi u. 60. Női Egészségmegőrző Torna – minden pénteken 16 órától Helyszín: Szent József Gimnázium Debrecen, Szent Anna u. 17. Május 5. csütörtök Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Salgótarjáni Alapszervezet májusi programja

2017.05.01. ”Városi Majális” Állapotfelmérés, életmód tanácsadás, Meridián torna Helyszín: Dolinka 9-12 2017.05.06. „Városi  Európa Nap” Állapotfelmérés, életmód tanácsadás Helyszín: Somoskői Vár 10-14 2017.05.13. „Kirándulás Bükkszentkeresztre” Ismerkedés a természet, a fák, füvek gyógyító erejével 2017.05.16. Egészség Klub: „Beteg a családban:Te Olvass tovább...