Időpont: 2015. november 26. 14 óra

Előadó: Brazda Judit, a Hatvani Kórház lelki gondozója

Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi Bálint.u.16.

“Ha hitben járunk,akkor a nyugalom helyén vagyunk. A hit örömmel és békességgel jár együtt. Nincs többé esdeklés, könyörgés, kétség, aggodalmaskodás, félelem, mert tudjuk, hogy Isten már megadta, amit kértünk, és ezért már „csak „ hálát adunk Neki. A cselekedeteink és a szavaink is ezt a hitünket fejezik ki. Ennek a hitnek, meggyőződésnek a hatására fog az imakérésünk megjelenni a látható világban.”

Ezekkel a mondatokkal kezdte előadását a Hatvani kórház lelki gondozója, Brazda Judit.

Már az ünnepre hangolódva kezdődött a mai program. Szépen feldíszített narancsillatos klubszobánkban nagy örömmel üdvözöltük egymást. Rendkívül izgalmas témájú  előadást hallgattunk ma a hit jelentőségéről a gyógyulás érdekében. Előadónk nem kizárólag a vallás jelentőségét hangsúlyozta ki, ám nem kerülte meg. A részvevők még órákig beszélgettek volna, hiszen többen hozzászóltak, így újabb és érdekesebb témák kerültek szóba.

Végül egyik betegtársunk összefoglalta a mai napon tapasztaltakat: Minden ember hisz valamiben, akár vallásos akár nem. Ki Istenben, mások az orvosokban, megint mások a modernebb tudományban, pld. mint az agykontroll, a Simonton technikák elsajátításában. Mindegy minek nevezzük mert a hitünknek óriási szerepe van életünkben. Gyógyulásunkban különösen.

Jól éreztük magunkat a mai nap, nem bántuk meg hogy időnkből 2 órát erre szántunk.

Ismét tanultunk “ÉLNI”!

17 klubtársunk vett részt a mai programunkon

Lazányi Jánosné

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Kirándulás a Szlovák Paradicsomba – Borsodnádasdról

Június 19-én, vasárnap Alapszervezetünk kirándulást szervezett tagjainak. Egy 50 fős busszal a Szlovákiai Betléri Andrássy kastélyt látogattuk meg, ahol a régi szobák és bútorok visszarepítettek bennünket a múltba, idegenvezetőnk segítségével. Majd egy sétát tettünk a Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat februári programja

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Újjászületés Debrecen Rehabilitációs Táncklub minden szerdán 9 órától Helyszín: Estella Hastánc Stúdió Debrecen Rákóczi u. 60. Február 10. szerda 13 óra – Főzzünk, de okosan – Főzőklub Helyszín: DE KK Belgyógyászati Olvass tovább...

Alapszervezetek

3 éves a Rákosmente Alapszervezet

Alapszervezetünk január 10-én ünnepelte megalakulásának 3. évfordulóját! Szinte hihetetlen, de már kinőttünk a csecsemőkorból, hátrahagyva a kezdeti botladozásokat! Az évfordulót születésnapi ebéddel ünnepeltük a Diófa étteremben.