Bizonyára Ön is tapasztalta, hogy a médiában, és a környezetében egyre többet hallani olyan táplálkozással kapcsolatos témákról, mint a túlsúly, a diéta, az egészséges táplálkozás. Azonban az alultápláltságról szinte alig esik szó, pedig ez tömeges jelenség hazánkban.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) 2005-ben 1266 kórházba kerülő betegnél és 2140 szociális otthonban gondozottnál végzett felmérése alapján hazánkban a kórházakba kerülő betegek 40%-a malnutríció (alultápláltság) szempontjából veszélyeztetett.

Mi az alultápláltság?
Az alultápláltság az, amikor a tápanyagok bevitele nem a szükségleteknek megfelelő, és az energia, fehérje vagy egyéb tápanyagok hiánya károsítja a szervezet működését és rontja a gyógyulás esélyét.
A betegséghez kapcsolódó alultápláltság kiszűrésével a betegség következményei csökkenthetők és a beteg életminősége javítható.
A betegséghez kapcsolódó malnutríció aránya egyes betegségcsoportokban kiemelten magas!

Az alultápláltság következményei
Az alultápláltság legkézenfekvőbb következménye a fogyás, amelynek eleinte akár még örülhetünk is. Azonban ez nagyon csalóka is lehet, hiszen lehet valaki akár túlsúlyos is, ugyanakkor egy vagy több, az élethez nélkülözhetetlen tápanyag hiányzik a szervezetéből – minőségi éhezéstől szenvedhet. Ez ugyanolyan következményekkel jár, mint a mennyiségi éhezés.

Az alultápláltság következtében –az agy kivételével- valamennyi szerv tömegében megfogyatkozik.

• A vesék működése csökken, illetve elégtelen lesz
• A gyors fehérje bomlás miatt a bélfal elvékonyodik, csökken a bél mozgása, a táplálék emésztése és felszívódása
• A bél baktériumflórája megváltozik, túlsúlyba kerülnek a kórokozó baktériumok és elkezdődik a baktériumok beáramlása a szervezetbe
• Csökkent szívösszehúzódás és alacsony vérnyomás, így a szervek oxigén ellátása
• Csökken a belégzési erő, az oxigén felvétel

A rossz tápláltsági állapotnak lelki, pszichés következményei is vannak:
• Fáradékonyság, általános levertség
• Kezdeményezés hiánya
• Depresszió
• Magatartás megváltozása – érdektelenség, önzés, személyiségváltozás
• Zavartság, teljes kedvtelenség és kimerülés

Izomerő csökkenés, melynek következtében:
• kevesebb mozgás, csökken a bőr alatti zsírszövet
• a beteg önállósága, aktivitás kisebb
• nő az elesés és felfekvés veszélye

A leginkább érintett betegségcsoportok a daganatos megbetegedések, a tüdőbetegségek, a gyulladásos bélbetegségek.
• A daganatos megbetegedésben szenvedők 62%-a veszélyeztetett,
• A tüdőbetegségekben szenvedők 53%-a,
• A gyulladásos bélbetegségben szenvedők 38%-a,
• A szociális otthonban élők 40%-a alultápláltság szempontjából veszélyezetetett.

A betegséghez kapcsolódó alultápláltság kezelésére NutriAction elnevezéssel országos szűrőprogramot indítottunk háziorvosok és szakorvosok közreműködésével.

Az alultápláltság
• Megnöveli a sebészeti beavatkozások utáni komplikációk rizikóját,
• Megemeli a fertőzések kialakulásának esélyét,
• A zsír és izomtömeg csökkenéséhez vezet,
• Lassítja a sebgyógyulást,
• Növeli a lábadozás és a kórházi tartózkodás idejét,
• Jelentős életminőség romláshoz vezet.

Ne gondolja, hogy normális, ha…
• Eszik, mégis fogy,
• Erőtlen, gyenge,
• Fogyókúra nélkül veszít testsúlyából,
• Étvágytalansággal küzd.

Hogyan kezelhető az alultápláltság?
Alultápláltsággal veszélyeztetett betegek esetében a táplálásterápia hozzájárul az általános állapot és az életminőség javulásához. Kérje háziorvosa, kezelőorvosa segítségét! Ma már hatékony készítmények léteznek az alultápláltság kezelésére!

Tápláltsági állapot meghatározása
A testtömegindex kiszámításával megtudhatja, hogy a testsúlya ideális, elhízott vagy túl sovány. Léteznek a tápláltsági állapot meghatározására más számítási módok, de a táplálkozási szakemberek jelenleg ezt a számítást tartják az egyik legmegbízhatóbb módszernek.
testömegindex= testsúly (kg) / magasság (méterben)2
Az eredmény alapján, ha testömegindexe:
26 felett Ön túlsúlyos.

20-25 Testtömege jelenleg ideális

19 Ön nem alultáplált, de veszélyeztetett helyzetben van, hiszen szervezete nem rendelkezik energia tartalékokkal.

18 Ön sovány, veszélyeztetett helyzetben van, hiszen szervezete nem rendelkezik energia tartalékokkal

17-16 Ön alultáplált

15 Súlyosan alultáplált

Henter Izabella dietetikus (MDOSZ) előadása alapján

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Gombák rózsaszínben

Csiperkegombával a mellrák ellen. Tudta, hogy hazánkban évente 6-7 ezer nőt diagnosztizálnak mellrákkal és a magyar nők körében ez a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés? A betegség az 50-65 év közötti nőknél fordul elő leggyakrabban, de Olvass tovább...

Egyéb

Séta az egészségért

Évről évre többen csatlakoznak hozzánk

Egyéb

Márciusi események

A Heves megyei önkénteseknek esetmegbeszélő délutánt tartottunk.  Tavaszváró Klubdélután