„Szűréssel és mozgással az egészségért, középpontban a férfiak” – Egészségnap Salgótarjánban

Dohányzásmentes Világnap a finn nagykövettel.

 

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a Népegészségügyi Hivatallal közös rendezésben 2014.május 31-én ötödik alkalommal szervezett „Szűréssel és mozgással az egészségért, középpontban a férfiak” egészségnapot, ahol a hangsúly a dohányzásmentességen volt. Évente egy Finnországnyi (kb. 5 millió) ember hal meg napjainkban világszerte dohányzás következtében. A tüdőrákban elhunytak számát tekintve Magyarország világelső, ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzás számlájára írandó.

A délelőtt folyamán volt lehetőség zenés bemelegítő tornára, mezei futásra, nordic walkingra, gyalog túrára, kerékpár túrára, széktornára és Meridián 3-1-2 tornára.

Közben tizenegy féle szűrővizsgálaton vehetett részt a regisztrált 245 fő. A szűréseket a már évek óta összeszokott szakdolgozói csapat végezte kiegészülve a Kanizsai Dorottya Tagiskola diákjaival. Volt dohányzás leszoktatási tanácsadás és tüdőkapacitás mérés is.

Az eseményt azt tette különlegessé, hogy a rendezvénynek díszvendége volt Finnország nagykövete, Pasi Tuominen úr, aki feleségével és munkatársával részt vett a nordic walking sétán, és a különböző szűrővizsgálatokon is.

Az ünnepi műsorban először a megjelenteket és a vendégeket köszöntötte Kreicsi Mária a MRL Salgótarjáni Alapszervezet elnöke, pozitív példaként említette és méltatta Finnországot, ahol a 1970-es években a lakosság körében nagyon magas volt a dohányzók száma, sokaknak volt magas a koleszterin szintje és a vérnyomása. Az egész lakosságra kiterjesztett népegészségügyi programot indítottak el, melynek következtében jelentős javulás következett be az elmúlt pár évtizedben. Olyannyira, hogy 2015-re meg akarják pályázni az Európa legegészségesebb nemzete címet. Ezután nagykövet úr magyarul köszöntötte a programban résztvevőket és beszélt Finnország népegészségügyi helyzetének múltjáról és jelenéről. Köszöntő beszédet mondtak még Fenyvesi Gábor alpolgármester úr, Dr Surján Orsolya megyei tisztifőorvos, Prof. Dr Simon Tamás a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Ezután díjazások következtek: a gyalogtúrázók és az általános iskolásoknak kiírt „Mért füstöl, ha a füst öl” szlogenű rajzpályázat díjátadása következett. Ez utóbbi nyerteseinek az oklevelet a nagykövet úr adta át. Lenkei Péter környezetvédő mérnök úr a Levegő Munkacsoport vezetőségi tagja a környezeti ártalmakról tartott érdekfeszítő és szemléletes előadást Az ünnepi műsor az Aprófalva Tagóvoda kicsinyeinek műsorával fejeződött be.

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Gombák rózsaszínben

Csiperkegombával a mellrák ellen. Tudta, hogy hazánkban évente 6-7 ezer nőt diagnosztizálnak mellrákkal és a magyar nők körében ez a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés? A betegség az 50-65 év közötti nőknél fordul elő leggyakrabban, de Olvass tovább...

Egyéb

Bocsánatot kérünk

Bocsánatot kérünk mindazoktól, akiket megbántottunk kampányfilmünkkel. Nem szerettünk volna megsérteni senkit, semmiképpen nem volt célunk a gyógyult és jelenleg küzdő betegek támadása. A Magyar Rákellenes Liga 26 éve a daganatos betegekért küzd és ez így Olvass tovább...