“Egy nap a nőkért” – Figyelemfelkeltés az emlőrák és méhnyakrák elleni harc jegyében

Figyelemfelkeltő sétát és programot szervezett 2017. október 5-én a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az emlőrák és méhnyakrák elleni harc jegyében.

A program a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban kezdődött, ahol a “Vedd kezedbe a sorsod!” elnevezésű plakátverseny eredményhirdetését tartották, egyben kiállítás nyílt a beérkezett alkotásokból. Feketéné dr. Zeke Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője, megyei tisztifőorvos a díjátadón ismertette: érkezett egy digitális technológiával készült pályamű is, melynek információgazdagsága, komplexitása és vizuális világa olyan szintű, hogy ezt a főosztály sokszorosítani fogja és eljuttatja majd a megyei háziorvosi rendelőkbe.

A könyvtári programot követően figyelemfelkeltő rózsaszín lufis séta indult az intézmény elől a Fő térre, melyen részt vett többek között Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője és Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is. A Fő téren Fekete Zsolt a mintegy háromszáz résztvevő előtt azt mondta: figyelemfelhívás ez a mai nap a szűrővizsgálatokra szólít fel ez az esemény, ahogyan magunkért, úgy a hozzánk közelállókért is felelősségtudattal kell élnünk és meg kell előznünk azt, ami megelőzhető.

Kreicsi Mária, a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének vezetője emlékeztetett rá: októberben több éve, világszerte figyelemfelkeltő rendezvényeket szerveznek, Salgótarjánban idén kilencedik alkalommal tesznek így. Három évvel ezelőtt bővült ennek a napnak a tartalma, amikortól a mellrák mellett már a méhnyakrák elleni küzdelemre is felhívjuk a figyelmet. Ez a két rosszindulatú betegség idejében, tünetmentes állapotban felfedezve, jó eséllyel gyógyítható. ”Itt most közöttünk is többen vagyunk, akik a korai felismerésnek köszönhetően itt tudunk ma lenni ezen az eseményen és fel tudjuk hívni másoknak is a figyelmét a mammográfiás és nőgyógyászati szűrések fontosságára, az egészséges életmódra. Arra, hogy ha hívnak, akkor menjünk, hogy ne legyen késő.”

A sétát követően a József Attila Művelődési Központ színháztermében gálaműsor kezdődött. Feketéné dr. Zeke Ildikó megyei tisztifőorvos ünnepi beszédében arra kért mindenkit, hogy gondolja végig, mit tehet saját családjában, környezetében a mellrák és a méhnyakrák korai felismerése érdekében. Kit kell önvizsgálatra tanítani, kinek kell elmondani, naponta többször, menjen mammográfiára és méhnyak szűrésre, ha meghívót kap.

A színháztermi műsorban a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolájának Kanizsai Kamarakórusa, a Nógrád és Ifjú Nógrád Táncegyüttes, Elisa Bliss elektromos hegedűművész műsorát láthattuk, valamint rendhagyó zenés divatbemutatót tartott az Anita Hungária Kft.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Az élet alapköve: a víz – Egészségpercek 10. előadás

Kreicsi Mária riportja Feketéné dr. Zeke Ildikóval, a Nógrád Vármegye Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetőjével és Máté Csabával, az Észak-Magyarországi Regionális Vízművek Zrt. Nyugat Üzemmérnökség vezetőjével. Csapvíz, vagy palackozott víz? Vízfogyasztási ajánlások

Alapszervezetek

Vérszegénység kezelése – orvos-beteg találkozó Miskolcon

  A legutóbbi orvos beteg találkozónk témája a vérszegénység tünetei, okai és a lehetséges kezelési módok voltak. Külön szó volt a daganatos betegek vérszegénységéről. A WHO szerint a világon a vashiány a leggyakoribb ásványianyag-hiány, ami annak Olvass tovább...