A Magyar Rákellenes Liga 1993-tól  évente Nemzeti Rákellenes Napot szervez április 10-én, dr. Dollinger Gyula sebészprofesszor, egyetemi tanár születésnapján. Ebből az alkalomból a Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat meghívta dr. Rényi Imre gyermekonkológust, hogy tartson előadást.

Horváth Richárd, Hatvan város polgármesterének köszöntőjét követően dr. Rényi Imre gyermekonkológus előadása következett.

Szemünk fénye a gyermekünk! Sajnos őket sem kerüli el ez a gyilkos kór! Épp ezért, a mai előadásunk témája  a gyermekeinket is fenyegető gyermekkori daganatok korai felismerése volt. Mai napon a szülők és nagyszülők figyelmét is felhívtuk e betegség gyermekeknél jelentkező tüneteire.

Az előadást követően levetítettük a a Magyar Rákellenes Liga életéről szóló Misszió c. rövidfilmet. A film levetítése után percekig néma csend volt a teremben! Könnybelábadt szemekkel köszönték meg sokan, hogy megnézhették ezt a szép filmet, és gratuláltak az alkotóknak. Dr. Rényi Imre adjunktus úr is végignézte velünk és meghatódva dicsérte meg.

Lazányi Jánosné
Segítő Szolgálat vezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Nők Hete Hatvanban

Motivációs előadás 2019. március 7-én 18 órakor a  Nők hete című rendezvényen Helyszín: Nagy Endre Rendezvényterem, Balassi B. u. 2. Program: Beszélgetés Rubint Rékával Meghívott vendégek: Lazányi Jánosné és Király Kornélia   A rendezvény ingyenes, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mozgásklub – Légzőgyakorlat a stresszoldásra: a „hasi légzés”

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet 2021.05.27-i Mozgásklub programjának középpontjában a hasi légzés állt. Az SBTC Sporttelep területén, a szabadban a foglalkozást Bablenáné Kovács Márta okleveles meridián klubvezető irányította. Beszélt arról, hogy a légzés az élet alapja, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Évadzáró rendezvény Hatvanban

A Hatvani Alapszervezet beszámolója Időpont: 2019. december 12. Helyszín: Nagy Endre Rendezvényterem Immár hagyományos évzáró ünnepség helyszíne a Nagy Endre Rendezvényterem, ahol Horváth Richárd polgármester úr megtartotta évértékelő  beszédét, majd a kitüntetések átadására került sor. Olvass tovább...