A Borsodnádasdi Alapszervezet 2017.április 3-án tartotta húsvéti előzetesként az „Ünnepek- háztartás, egészség” című programját.

Először az Ózdról érkezett Tavaszi Zsongás Néptáncegyüttes középiskolás tagjai (SZIKSZI) mutatták be pörgő, fergeteges táncaikat. Ők már máskor is szerepeltek nálunk, és örömmel vártuk szereplésüket.

A fiatalokat követte Henter Izabella dietetikus, táplálkozástudományi szakember, a Magyar Rákellenes Liga elnökségi tagjának előadása.  Szó volt az ünnepi szokásokról, a megszokott ételek egészséges alapanyagból való elkészítéséről, és számunkra lényegesnek tűnő étkezéssel kapcsolatos teendőkről.  Mondanivalója érdekes, színes, tartalmas volt, és közben bevonta a résztvevőket is az előadásába.

Végül az Alapszervezetünk részéről, egészséges alapanyagokból készült,  gusztustusos, ízletes és ínycsiklandozó ételeket ízlelgethettünk,  valamint társszervezetünk, az – Alapellátás-fejlesztési Modellprogram – által készített finom süteményeket kóstolhattuk vidám hangulatban.

Cseh Istvánné
Borsodnádasdi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Gyöngyösi Alapszervezet májusi programjai

2019. május 6. Közgyűlés tartottunk , ahol a május hónap programját beszéltük meg közösen a tagokkal. A közgyűlés fejezése után Nagy-Kovács Magdolna vezető diatetikus tartott előadás az egészséges életmódról. Május 12. Tagjaink túrázni voltak – Olvass tovább...

Alapszervezetek

Barangolás az Avason

Ma délelőtt (2018. április 17-én) a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Szervezetének szervezésében egy nagyon kellemes, jó hangulatú miskolci sétán vettünk részt. A Városi séták keretén belül Szunyogh Szilvia vezetésével az Avas történelmét ismerhettük meg. Az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Adventi készülődés a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetében

2019-11-27 Az advent a várakozás, készülődés időszaka., amikor különösen nagy hangsúlyt kap a felebaráti szeretet.. A civil közösség önkénteseinek ez azt jelenti, hogy erőt és bizalmat nyújtsanak a kórház lakóinak, hiszen talán nekik a legnehezebb Olvass tovább...