Az advent a várakozás, készülődés időszaka, mely a lelki megtisztulásról, az egymásra figyelésről, a közös beszélgetésekről kell, hogy szóljon.

Ezen gondolatok jegyében tartotta a  MRL Salgótarjáni Alapszervezete november 28-i Stresszoldó Klub foglalkozását, ahol a jelenlévők „kreatívkodtak”: kezeik közük szebbnél-szebb mécses tartók kerültek ki.  Természetesen az advent illatai is jelen voltak a meghitt beszélgetések, süteményezés közben. A nagy szeretettel és lelkesedéssel elkészített adventi gyertyatartókat mécsesekkel együtt kis meglepetés csomagokba tették, melyek mellé szaloncukor, Béres csepp és egyéb apró ajándékok kerültek. A délután folyamán negyven csomag készült el.

Az ajándékcsomagokkal a tavalyi évhez hasonlóan, december 08-án a Szent Lázár Megyei Kórház Onkológiai Osztály betegeit keresik fel az önkéntesek, elbeszélgetnek velük és talán sikerül advent békéjét a lelkükbe csalni ebben a nehéz helyzetükben.

Ezzel a szeretetteljes, önzetlen készülődéssel kezdték a közösség tagjai az ünnepi ráhangolódást.

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Sport és Egészségnap a Szentpáliban

A Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskolában reggel együtt futottak az intézmény diákjai, napközben több sportágban vetélkedtek. Osztályfőnöki órákon az egészséges életmódról, az oltások fontosságáról, a megelőzésről folytak beszélgetések.

Alapszervezetek

Egy nap a nőkért Salgótarjánban – összefoglaló film

Ének, kerekasztal, legszebb fotók az egészséges nőkről, rózsaszín séta, örömtánc, festés a kórházban és 5 km-es gyalogtúra. Nézd velünk!

Alapszervezetek

Hogyan lehet visszatérni az élet világába?

A Szekszárdi Alapszervezet tisztelettel meghív minden érdeklődőt rendezvényére Előadások: Hogyan lehet visszatérni az élet világába? – Szabóné Novák Beáta önkéntes segítő – „Méltósággal az út végén”Hospice Alapítvány, Szekszárd Az áldozatsegítés – János Anna, a Fehér Gyűrű Egyesület Szekszárdi Olvass tovább...